Bethlen Naptár, 1989 (Ligonier)
Zajzon Ádám leveleiből
érdeklődtem, hogy vasárnap mehetek-e istentiszteletre. Azt a választ kaptam, hogy ha református vagyok, akkor mehetek, mert a kálvinisták mindig szerét-módját ejtik, hogy az igét vasárnap meghallgassák, ha másutt nem, valami gazdakörben, ha mással nem, olyan rektorral, aki nem restelli Sepsiszentgyörgyről a háromórányi gyaloglást. Ha görög keleti vagyok, akkor is, mert valami szerb herceg állított itt a gyógyítóvíz iránti hálából templomot. De, ha római katolikus vagyok, akkor nem. Katolikus magyar istentisztelet nincs, sőt a gyerekeket sem tanítja senki imádságra. Ha házasodnak, a jó Isten tudja, ki adja össze őket. Mert plébánia itt nincs, csak hívek vannak. Négy évvel ezelőtt, vagy mikor, földrengés járt Élőpatakon, a katolikus kápolna megrepedt. Nem nagy a sérülés, ezer pengővel meg lehetne csináltatni. De, aki megcsináltassa, nem akadt. A padokat, kegyszereket, mindent áthordták a szomszéd varga udvarára, a kápolna magányosan és üresen roskadozik. Én összecsaptam a kezemet, mikor meghallottam. Hiszen azok a katolikusok, akikről itt szó van, magyarok. Lehetetlen, hogy ezek a magyarok a határtól egy kilóméterre lelki ápolás nélkül maradjanak. Első lelkesedésemben rögtön gyűjtést akartam indítani, hogy elkezdjem a magam szerény százasával. De aztán meggondoltam. Református vagyok, és valaki szerénytelenségnek vehetné, hogy a hatalmas és tiszteletreméltó egyház segítőjéül én, a másvallású, tóljam fel magam. Pedig Isten látja a lelkemet: nem félek az áldozattól. Kérlek, terjeszd szélesebb körben, amit írtam, hátha eljut a hír mértékadó helyre. Az erdélyi püspök például, aki kétségtelenül nem tud erről, azonnal segíteni igyekszik, erről meg vagyok győződve. Szentgyörgyön, a szomszédban, ferencesrendiek vannak, ők is átjárhatnának ide vasárnaponként. De most már hallgatok, nem volna illő dolog tőlem egy más felekezet dolgába belebeszélni. Te katolikus vagy, te szólhatsz olyan helyen, ahová ennek el kell hallatszania. És magyar is vagy, jól ismerlek. Az Üdvözlégy nem református imádság. De ha egy magyar gyereket magyar pap itt megtanít erre az imádságra, akkor az énértem, magyarért is történik. Csókol szerető bátyád, Zajzon Ádám 131
