Bethlen Naptár, 1988 (Ligonier)
Szigethy Béla: Az anyaszentegyház gondoskodása
levő kis vendéglő, a Hofbrau hátsó szobáját és raktárhelyiségét. Onnan, mint központból kezdte meg a Németországi Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat szervezését. 1946 februárjában családomnak is ki tudott utaltatni lakást Landshutban és így a bajor—cseh határ közeléből átköltözve bekapcsolódtam a központi szolgálatba. 1946. április 10—12-én megtudtuk tartani Landshutban — egy elemi iskolában — az első lelkészi értekezletünket, amelyen 40, főleg református, néhány evangélikus és egy unitárius lelkész vett részt. A jelenlevők és személyesen megjelenni nem tudó lelkészek körzeti beosztást és a konventi felhatalmazás alapján megbízatást nyertek, ami az egyházi és világi hatóságok felé fontos volt. Az akkor még mintegy 250 kinti protestáns lelkész száma a nagyméretű hazatelepítés után ötven körülire apadt le, így még nehezebbé téve az anyaszentegyház gondoskodása kivitelét. Mindegyik lelkész a körzetében a szükség és lehetőség szerint igyekezett munkáját végezni. Nekem, például, Landshut volt a körzetem, a vendéglő hátsó szobájában, vagyis irodánkban, minden vasárnap délelőtt istentisztelet tartásával, a két nagy menekült táborban lévő testvéreink látogatásával, köztük különböző segélyek nyújtásával, ifjak konfirmálásával, a város külső részén levő fogolytáborban a magyar hadsereg vezérkari tagjai közt szóban és úrvacsorával Isten Igéje hirdetésével. Ehhez még jött az, hogy 1946 októberében beindíthattam és szerkeszthettem a Harangozó című, 2 — 3 hetente megjelenő „levelet”, és az 1947 márciusában ahhoz csatolódó gyermek újságunkat, a Csengetytyűt. Rám bízták szolgálatunk iratterjesztése megszervezését és vezetését is. — A többi körzetek lelkészei az ottani szükségek és lehetőségek szerint végezték áldott pásztorlásukat. Például, a Harz-hegység vidékén szolgáló Orth György református lelkész, nagy területen élő testvéreinket írott istentiszteletek postán megküldésével is törekedett lelki táplálékkal ellátni. Mások iskolaszervezésben segédkeztek, hatóságoknál jártak el híveikért, és rendszeresen tartottak istentiszteletet, egy-egy lelkész több szórványban is. Az 1947. július 1-i Harangszóban, a Németországban és Ausztriában dolgozó 45 lelkipásztorunk és lévita lelkészünk nevét és címét közöltük. Akkorra a hazatérés ennyire apasztotta le a számot, pedig a kinnmaradó sok ezer — több, mint kétezer helységben szétszórtan élő — testvérünk gondozására jóval több pásztorra lett volna szükség. Szolgálatunk neve, a helyzetnek megfelelően, már 1946 végén kibővült a Németországi Magyar Református és Evangélikus 82
