Bethlen Naptár, 1988 (Ligonier)
Dr. Komjáthy Aladár: Hét nap Erdélyben
Még kávéra és italra is hívott bennünket, de utunk sietős volt, aznap még a Hargittára szándékoztunk eljutni, így csak néhány percet tölthettünk vele. Meglepő keresztyéni szeretettel és jósággal beszélt velünk és kifogástalan magyarsággal, pedig ő valamikor az ötvenes években születhetett. Érdeklődött a montreáli román ortodox egyházakról. Kiderült, hogy az egyik montreáli román egyház általam is ismert papja osztálytársa volt a nagyszebeni ortodox teológián. Aztán az is kiderült, hogy a másik montreáli román ortodox egyházról is tud. Valami nagybácsija ott kurátor is volt. Búcsúzáskor a bibliai szent csókkal vált meg tőlünk és visszakísért egészen az autónkhoz. Mikor meglátta barátom két picike unokáját, rögtön megkérdezte, hogy nem kívánnak-e bivalytejet inni, mert az van, illetve — tette hozzá mentegetőzve — csak az van. Mikor elindultunk, sokáig integetett utánunk. A két pöttömnyi gyerek rögtön megkérdezte: ki volt ez a szakállas bácsi? Mikor nagyapjuk megmagyarázta, hogy az pap bácsi volt, akárcsak a nagyapjuk és nagybátyjuk, sokáig csodálkoztak. Szegény kicsi gyermekek. Már az óvodában is olyan énekeket kell tanuljanak, amelyben benne van az is, hogy ők idegenek, hazátlan jövevények és ugyanakkor mindenki, akit szeretnek, ott él. Ez volt az első alkalom, hogy szeretetet és barátságot láttak ott és azoktól, akiknek énekeiben az iskolában az van, hogy ők hazátlanok. Hősi halott bátyám sírját keresve Torda városában délre fordultunk. Húsz kilométer után, a szó szoros értelmében, elfogyott alólunk az út, ha azt egyáltalán annak lehet nevezni. Nem könnyű dolog ott autót vezetni, ahol csak egy bivalyos szekérnek van helye. Egyszer aztán még erről az útról is le kellett térjünk jobbra. Bivalyos szekéren három favágó döcögött a már látható falu felé. Egy közülük leszállt, a másik kettő félretólta a szekeret nagy üggyel-bajjal, és aki leszállt, beült az autónkba, hogy megmutassa a temetőt. Kiderült, hogy mint tizenhét éves legény, ő is azok között volt, akik a faluból megásták több, mint ötszáz magyar katona sírját. Köztük a testvéremét. Arra is emlékezett, hogy két hétig védte a falut a 14. egri gyalogezred. Mikor minden tiszt elesett, az életben maradt katonákat egy őrmester vezette vissza Torda irányába. Eljutottunk a falu ortodox templomához és ott, a templom körül van a temető, ahol egy körülkerített tömegsírban egymás felett fekszik ötszáz magyar és kétezer orosz katona. Közöttük az 59
