Bethlen Naptár, 1988 (Ligonier)
Kálvin Egyházkerület
lácssütés), hogy fedezni tudjuk költségeinket. A misszió terén nagy gyarapodásról szólhatunk, hisz több mint 1000 dollárt költöttünk e célra. (Ez a múltban szinte ismeretlen volt.) A pontosság kedvéért itt említést teszünk 2 magyarországi kislány operációs költségeinek hozzájárulásáról, menekültek és erdélyi menekült lelkészek, valamint helyi hontalanok és szükölködők megsegítéséről. Nemcsak kötelesség, de öröm is ez számunkra. Wilburn Legree nyugdíjas rendőrtiszt keresztyén énekeket énekel s a gyermekek utcai biztonságáról tanít. Gyülekezetünk tagja egy helyi egyházakból összeverődő ökuménikus csoportnak, amely keretében minden nagypénteken és „Thanksgiving” (hálaadás) ünnepén közös istentiszteletet tartunk. A 87-es év ,,Thanksgiving”-i szolgálatokat templomunkban tartottuk meg. A múlt évi jelentésben panaszkodtunk, hogy ifjaink s a tagság körében a magyar nyelv használata egyre csökken. Ezen változtattunk. Lelkészünk közepes és kezdő szinten megkezdett egy magyar nyelvtanfolyamot, amely eddig nagy sikerrel járt. Kb. 40 diákunk van a gyermekektől felnőttekig, akik között szinte minden életkor képviselve van. Az új évben a nyelvkönyvek mellett a Bibliát is beiktatjuk tankönyveink sorába. A templomlátogatás télen és az ünnepes hetekben kiváló, nyáron viszont nagyon megcsappan. Ez persze a vakációzásnak tudható be. Nagyobb gondot okoz a G.M.C. autógyár villámszerű és sorozatos gyártelep felszámolása. Több mint 3000 munkás vesztette el megélhetését Karácsony előtt. Ez a szomorú helyzet érinti gyülekezetünket is, főként a fiatalokat, akik kép144