Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)

Észak-amerikai magyar presbiteriánus gyülekezetek

254 BETHLEN NAPTAR 30-40 személy részvételével évente 7 alkalommal van úrva­­csorás istentisztelet. A világ egyetemes úrvacsora napján, ok­tóber első vasárnapján, az angol egyházzal közösen tartjuk az istentiszteletet; szívesen átveszik szokásainkat: egy kenyérből eszünk, egy kelyhet használunk! Egyházunkat éveken keresztül fiatal lelkészek, akik tanul­mányaikat egy-egy közeli teológiai iskolában végzik, szolgálják; így egyben ők is anyagi segítséget kapnak tanulmányaik foly­tatásához és annak befejezéséhez. Hálás köszönettel tartozunk nt. Kovács István lelkipásztor úrnak, aki mindig készséggel kisegít bennünket. Asszonyaink nagyon szép munkát végeznek. Anyák napi és apák napi ebédet szolgálnak fel és autóbusz kirándulások­kal is közreműködnek, segítik az egyház előbbremenetelét. Hisszük és tudjuk, hogy az Úr Isten kegyelme velünk lesz a jövőben is. Szem előtt tartjuk Jézus Krisztus szavait: “Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: aho­gyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást” (János ev. 13:34). Katona George presbiter egyháztagunk életének delén meghalt. Az Úr Isten vigasztalása legyen és maradjon család­tagjaival! Every Sunday separate services are held in English as well as in Hungarian, but on special holidays we have joint services. Our Church membership is close to 70, and we have various active church organizations. The Ladies' Aid Society sponsors several well attended dinners during the course of the year and supports the church with the income of the dinners. The Men's Club holds commemorations of the Hungarian national holidays of March 15 and October 23 and also prepares at least one annual dinner. The Deacons are also active, and the Session meets every month. A Youngstowni Magyar Presbiteriánus Egyház hálaadás­sal és reménységgel lép át az újesztendőbe; 1987. fennállásá-WHARTON, NJ Rev. Ernest M. Kosa, Pastor YOUNGSTOWN, OH Lelkipásztor: Farkas Sándor J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom