Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)

Amerikai Magyar Református Egyház

1987 213 épült templomban vasárnaponként reggeltől estig komoly gyü­lekezeti munka folyik. Szeptemberben tartották az első közös evangelizációs estét, amelyen felváltva magyarul, angolul és koreai nyelven zengtek a zsoltárok. Az elmúlt évi beszámoló óta nagy veszteség érte a gyüleke­zetét két presbiter, Gönczy Mihály jegyző és Szajkó István el­­hunytával. Ketten együtt, mint vezetők, közel száz éven keresz­tül szolgálták egyházunkat. 1986. tavaszán Szabó Ferenc pénztáros szorult hosszabb kórházi ápolásra. Sikeres műtét után újra egészségesen vezeti tovább az egyház anyagi ügyeit. A kis gyülekezetben mindenki kiveszi részét a munkából. Rendszeresen részt vesznek az egyházkerület rendezvényein és minden közegyházi munkát támogatnak. A református lel­­készi körzet New York-i rádió adásainak nemcsak hűséges hallgatói, de áldozatkész támogatói is. Az új püspök felszen­telésén és az azt követő ünnepi vacsorán ifj. Takács Mihály gondnok vezetésével csaknem az egész presbitérium megjelent. A gyülekezet pásztori munkáját továbbra is Szabó István világi igehirdető végzi, aki a Dominican College fakultásának tagja és egész napos tanári munkája mellett is gondoskodik a kis gyülekezet ellátásáról. Szabó István rádióműsorát a WRSU­­FM rádióállomás sugározza minden vasárnap délután. Adá­sában rendszeresen közli a New Jersey-ben levő magyar gyüle­kezetek híreit és rendezvényeit. POUGHKEEPSIE, NY Lelkipásztor: Forró Sándor Ez a beszámoló az 1985. évről és az 1986. év első feléről szól. Minden vasárnap délelőtt fél 11 órakor magyar, alkalmak­ként pedig kétnyelvű istentiszteletet tartunk az egyház temp­lomában. Az egyházközség tisztviselői az 1986. évre a következők: Galambos László gondnok, Bordás Csaba algondnok, Kovács Vince jegyző, Szüle Andor pénztáros, Rácz Sándor ellenőr, továbbá Baráth Jenő (tb. gondnok), Császár József és Kish István (egyházmegyei gondnok) presbiterek és Mohácsi Gyula helyettes presbiter. A Női Kör tisztviselői az 1986. évre a következők: özv. Kalmár Sándorné elnök, Baráth Jenőné alelnök. Kovács Vin­­céné jegyző-pénztáros és özv. Kovács Jánosné ellenőr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom