Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Nt. Bárczay Gyula: Megújulás - megdermedés - megmozdulás (A magyarországi Református Egyház harminc éve)
134 BETHLEN NAPTÁR egyház nyíltan vizsgálja önmagát, kész legyen minden előre meghatározott, „látás" nélkül mind közelmúltját, mind jelenét figyelmes kritikával vizsgálni. Ha egy református egyház erről lemond, akkor elvben feladja önmagát és megdermed. Hogy a Magyarországi Református Egyháznak nyilvánvalóan nehezére esik jelenét reálisan megítélni és hogy nem képes kritikusan foglalkozni saját közelmúltjával, ennek fő okát abban látom, hogy mindeddig következetesen kikerülte azokat a kérdéseket, amelyek az 1956-os megújulási mozgalomban törtek felszínre. Az akkor szóban és írásban megnyilvánult kritikát eddig érdemlegesen még nem dolgozták fel. Még egyszer nyomatékosan utalok arra, hogy a nehéz idők ellenére is a gyülekezetek nagy többsége presbitériumi határozattal foglalt állást a megújulási mozgalom követelései mellett. Ezt el lehet hallgatni, tagadni is lehet, de meg nem történtté nem lehet tenni. Amíg az egyházkormányzat nem néz szembe önmagával, amíg a meglévő írásos forrásokat nem teszi hozzáférhetővé és amíg tiltja a nyílt párbeszédet arról, ami történt, és kikerüli a szükséges következményeket, a Református Egyház nem fog tudni igazán megújulni. Érthető, hogy az 1956-ot követő első időkben ez nem történhetett meg. De közben jórészt kicserélődött az egyház vezetősége és azok közül, akik akkor súlyos hibákat követtek el, ma már csak kevesen vannak felelős tisztségben. Ugyanakkor a mai Magyarországon már régóta lehetséges legalábbis az 1956-os forradalomhoz vezető eseményekről nyíltan beszélni. Nagyon szerény igény ma már az, ha az ember az egyháztól elvárja, hogy legalább annyira és hasonló nyíltsággal foglalkozzon ezeknek az időknek egyházi vonatkozásaival, mint ahogy azt a kommunista párt tette saját múltjával kapcsolatban. Azt már remélni sem merem, hogy az egyház jelenlegi állapotában a magyarországi írók, tudósok és művészek nyíltságával és bátorságával nyúljon ezekhez a kérdésekhez. Bizonyos fokú kedvetlenséggel, de a reménység jegyében kezdtem hozzá ehhez az íráshoz. A reménység szavával szeretném befejezni is. Hiszem, hogy az újraéledés egyelőre még csak szórványosan megfigyelhető jelei azt bizonyítják, hogy a Magyarországi Református Egyházból nem halt ki egészen az életerő. Remélem, hogy a dermedtség éveinek mozdulatlansága után most nem fordul zsákutcába. Reménykedem a kibontakozás lehetőségében. El tudom képzelni, hogy a megerősödő gyülekezetekben felébred az egyháztagok hagyományos református, de egyszersmind ökumenikus öntudata és nagyobb részt kémek majd az egyház életének alakításából. Ezzel együtt bízom abban, hogy eljön az idő, amikor az egyház kritikusan fel fogja tudni mérni közelmúltját és mindenkori jelenét is kritikai vizsgálódás tárgyá
