Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)

Nt. Bárczay Gyula: Megújulás - megdermedés - megmozdulás (A magyarországi Református Egyház harminc éve)

126 BETHLEN NAPTÁR a diakónia növekedését. (34. o.) Becsületes szolgálat ez, de a dicsekvés helyett helyénvalóbb lenne a valóságos helyzet számbavétele. — A személyi politika változásának jelei. Az utóbbi években, külö­nösen a Dunamelléki Egyházkerületben, számos tehetséges és nagy odaadással dolgozó lelkész, aki eddig félreállítva, kicsiny, félreeső gyülekezetekben szinte száműzetésben élt, kapott olyan fontos szol­gálati helyet, amely lehetővé tette, hogy visszakerüljön az egyház lelki és szellemi vérkeringésébe. Ebben is a dermedtség feloldásának jelét látom. Tartós, jelentős változásban azoban majd akkor reményked­hetünk, ha az egyházkormányzat elkezdi a múlt igazságtalanságait jóvá tenni és nyilvánosan rehabilitálja azokat, akik méltatlan bánás­módban részesültek. — Üj egyházi tevékenységek és kezdeményezések. A Bereczky— Péter-korszak az egyház életét leszűkítette a szigorú értelemben vett vallásos tevékenységekre, beleértve a fentebb említett diakóniai mun­kát és hozzátéve a napi politika kiszolgálását valamint a hivatalos békeszolgálatot. A dermedtség éveit az jellemezte, hogy ezeken kívül nem történt semmi. Az alábbiakban felsorolom, ahol lehet az időpont megadásával, az eddigiekben túlmenő vagy túlmutató kezdeményezé­seket és új tevékenységeket. — 1978. A református teológiai Akadémiák levelező tagozata. 1978 őszétől fogva érdeklődő és erre alkalmas gyülekezeti tagok 3 éves, a teológia minden tudományágát átölelő kiképzésben részesülhetnek. Ezen túlmenően, aki akarja, még a két bibliai nyelvet is elsajátíthatja. Mind a gyülekezetben végzett önkéntes munka, mind az egyre nagyobb lelkészhiány szempontjából egyaránt nagy jelentősége van ennek az új kiképzési lehetőségnek. Sokan élnek is vele. A levelező tagozatot végzők száma átlagban egyezik a rendesen beiratkozott teológiai hallgatókéval. Tóth Károly püspök egy, a svájci HEKS-Zeitung-ban megjelent cikkében (1981, 156. sz.) megállapítja, hogy a kurzus indulásakor még nem volt tisztázva, hogy milyen fokú és milyen jogokkal járó képesí­tést kapnak a levelező tagozatot sikeresen elvégző egyháztagok és hogy az egyház illetékes szervei jelenleg foglalkoznak ennek a kérdésnek a megoldásával. Tudtommal mindmáig nem történt semmi, nem hoztak olyan intézkedést, rendelkezést vagy szabályzatot, amely meghatároz­ná, hogy milyen minőségben és milyen szerepkörben kaphatnak a levelező tagozatot végzettek alkalmazást az egyházban. így az egyház­tagok teológiai kiképzésének kérdése egyszerre utal mind az új életre, mind a dermedtségre. — 1980. Lelkészi szolidaritási alap. Tudtommal csak a Duna mellé­ken működik és arra szolgál, hogy a lelkészek és gyülekezetek hozzá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom