Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Nt. Bárczay Gyula: Megújulás - megdermedés - megmozdulás (A magyarországi Református Egyház harminc éve)
1987 123 emberiség jövőjét érintő valóságos kérdések egyre inkább előtérbe kerülnek, amikor az egyház szolgálatáról van szó. Különösen érdekesnek tartom azokat a teológiai meggondolásokat, amelyek újabban a népegyház felbomlásának — igaz, már jó ideje tartó — folyamatához kapcsolódnak. Sokáig úgy tűnt, hogy az egyház egyszerűen nem vesz erről tudomást. Ügy látszott — ez különösen külföldi egyházi látogatók, főleg a segélyszervezetek képviselőinek tűnt fel —, hogy az egyház úgy viselkedik és úgy szól, mintha még mindig a régi nagy református népegyház lenne. Ugyanakkor a külföldi látogatók naivabb része segíti az illúziók megőrzését a maga gyermeteg lelkesedésével a kiválasztott helyeken megélt tömött templomok és a harsogóan zengő zsoltárok felett. Hogy az egyház magatartása menynyiben változott, azt személyes tapasztalat híján nem tudom megítélni, de figyelemmel kísérem azt, amit az utóbbi években a „népegyházból szolgáló egyházzá formálódás folyamat"-áról (Bartha) mondanak Magyarországon. Mindezt nagyon fontosnak és ígéretesnek tartom, mert az adott helyzetben a népegyház megszűnése után csupán két alternatívát látok: 1. A szolgáló gyülekezet, amely anélkül, hogy sajátos egyházi feladatait elhanyagolná, széleskörű tevékenységével tanúsítja és gyakorolja az Isten emberszeretetét és így nem veszti el kapcsolatát környezetével. 2. Az öncélú, önmagába zárkózott, egyre inkább gettószerű elszigeteltségbe jutó kegyes közösség. Ide tartozik az is, hogy az utóbbi években mintha eltolódna a hangsúly a szolgáló egyházról a szolgáló gyülekezetre. Egyre többet olvashatunk arról, hogy a gyülekezetnek kell olyan minőségi közösséggé változnia, amelyben befelé is és kifelé is több a szeretet, a megértés, a megbékélés, az önzetlenség és a kis és nagy emberi közösség javáért való odaadás készsége. így teremtődik meg a szolgáló gyülekezet. Ennek a felismerésnek a jelentőségét a magyar reformátusság összefüggésében abban látom, hogy a dermedtség évei után a gyülekezet felépítése, a gyülekezeti élet sokoldalú kialakítása újra, bár nem önmagáért való, de legitim céllá válik. Hiábavaló a szolgáló egyházról szóló legszebb tanítás is, ha nincs olyan gyülekezet, amely a szolgálatot ténylegesen végezné. Ez persze megint csak úgy valósulhat meg, ha az egyházon belül olyan tevékenységek alakulnak ki, olyan szolgálati lehetőségeket kínálnak fel, amelyeknek értelmét a gyülekezet tagjai belátják és céljait magukévá teszik. Kérdéses, hogy a gyülekezetek minőségi közösséggé fejlődhetnek-e, anélkül, hogy az egyházkormányzat gyakorlatába és a szervezetbe is beépülnének a minőségi közösség alkotóelemei. Gondolok itt például arra, hogy minőségi közösség és hangsúlyozottan hierarchikus tagoltság kölcsönösen kizárják egymást. Persze elképzelhető a fordított út
