Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Nt. Bárczay Gyula: Megújulás - megdermedés - megmozdulás (A magyarországi Református Egyház harminc éve)
120 BETHLEN NAPTÁR elemet találok benne. Hadd mutassam meg ezt egy példán. A különböző kommentárok és magyarázatok szerint a revízió egyik alapelve az volt, hogy a gyülekezet aktívabban vehessen részt az Istentiszteleten. Ennek rengeteg lehetősége van. Az új liturgiában azonban csak azt az egyet találtam, hogy a vasárnapi Istentisztelet „Könyörgés" részében bevezették a reszponzórikus imádkozás lehetőségét. Ez aztán egyes egyedül abból áll, hogy az ima egyes bekezdései után a gyülekezet fennhangon felel: „Kiáltásunk jusson Hozzád!" Ennyi lenne a gyülekezet aktívabb részvétele? Mert az Űrvacsora gyakoribb ünneplése — amire szintén hivatkoznak ebben az összefüggésben — még nem jelenti a gyülekezet aktívabb bekapcsolódását az Istentiszteletbe, különösen, ha az úrvacsorái rendtartás annyira egyöntetűen lelkészközpontú, mint itt. Nehéz megérteni, hogy miért nem fejlődött tovább a magyar reformátusok liturgiája. Mert a világ azért nagyot változott 1931 óta s vele a Református Egyház külső és belső helyzete is. — Az istentiszteleti élet rendszabályozása a legkisebb részletekre is kiterjed. így például még a házi Istentiszteletek és bibliaórák rendje is pontosan meg van határozva. Hogyan lesz képes a református hit elevensége és teremtő képessége ilyen szűk korlátok között kibontakozni? — Ami a liturgia nyelvezetét illeti, kíváncsi vagyok, hogy milyen visszhangot fog kiváltani magyar irodalmi körökben? Érdekes lett volna a Bevezetésből azt is megtudni, hogy igénybe vették-e a református szellemiségű magyar írók segítségét a szövegek megfogalmazásában? A liturgiát olvasva többször felvetődött bennem a kérdés, hogy vajon nem szalasztott-e el az egyház egy nagyszerű alkalmat arra, hogy a jövőben a szószékről igazán szép mai magyarsággal hangozzanak a kötött szövegek? — A liturgia nyelvezete teljes egészében „kánaáni", azaz mind szókincsét, szóhasználatát, kifejezéseit, mind stílusát illetően szigorúan egyházi nyelvezet. A szekularizált világ gyermekei sehol a világon nem értik már ezt a nyelvet. Gondolom, Magyarországon sem. Mintha az egyház már eleve csak azokhoz akarna szólni, akik már úgyis szoros kapcsolatban vannak vele? Bár nem ismerem eléggé a magyar egyházi helyzetet ahhoz, hogy ezt megítélhessem, de el tudom képzelni, hogy még a gyülekezettel szoros kapcsolatban felnőtt fiatalabb nemzedék számára is idegen lesz ez a nyelv. Aki pedig véletlenül téved be a templomba, vagy esetleg valami családi ünnep alkalmával vesz részt hosszú idő után először az Istentiszteleten, azt vajon ezen a nyelven meg fogja-e tudni szólítani az egyházra bízott üzenet? Félek attól is, hogy ilyen nyelvi bástyával körülvéve mrgát a Református Egyház még jobban elszigetelődik a magyar nép kultúráján belül és az új litur
