Bethlen Naptár, 1987 (Ligonier)
Nt. Bárczay Gyula: Megújulás - megdermedés - megmozdulás (A magyarországi Református Egyház harminc éve)
1987 103 nyul. A jobbratolódás és a kezdődő fasizmus éveiben a diákokat a demokrácia híveinek s a hivatalos németbarát politikával ellentétben angolbarátnak nevelték. És a háború után, a kibontakozó sztálinizmus idején a kollégium vezetői megmaradtak tisztességes embereknek, bátran és következetes becsületességgel olyan szellemi szabadteret biztosítottak, amelyben törés nélkül fennmaradhatott és hathatott a hagyományos sárospataki szellem. Érettségi után a teológiát is Sárospatakon kezdtem el. 35 év távlatából visszanézve újra és újra arra a meggyőződésre jutok, hogy soha sehol — még nyugati vándordiák éveimben sem — kaptam annyi szellemi ösztönzést, annyi maradandó és meghatározó alapgondolatot, annyi nagyszerű emberi példaképet, mint az egyetlen egy sárospataki év alatt. Olyan emberek tanítottak ott akkor teológiát, mint Űjszászy Kálmán, Koncz Sándor, Nagy Barna és Szabó Zoltán. Ugyanakkor, pataki szokás szerint megismertük a tiszáninneni egyházkerület számos kicsi gyülekezetének szerény, de hűséges munkáját is. A református kollégium felszámolása után a Budapesti Teológiára kerültem. Néhány kiváló tanár, mindenekelőtt Pap László, az akadémia dékánja, itt is, még a sztálinizmus legsötétebb éveiben is, annyira távol tudta tartani a főiskolától az elnyomás jól ismert formáit, a szellemi és adminisztrációs terrort, hogy a teológus diákok szinte szabadon fejlődhettek és érhettek emberré. Diákként Pesten is részt vettünk az akkor még sok helyen eleven református gyülekezeti életben. 1948 és 56 között a legfelsőbb egyházi vezetőség által képviselt hivatalos egyház mellett, általa hol elnyomva, hol megtűrve, de mindenképpen tőle függetlenül és vele ellentétben, évekig a nyilvánosság minden lehetősége nélkül élt és hatott az evangélium sajátosan magyar-református szelleme. Nem a föld alatt, hanem a felszínen, de elszigetelve, mert a kapcsolatot teremtő egyházszervezet kizárólag a hivatalos vezetés szellemét tükrözte. De számtalan megnyomorgatott hűséges falusi gyülekezetben és szívósan életben maradó városi egyházi közösségben, csendes és bátor presbitériumok működésében, neves és névtelen lelkipásztorok munkájában a gúzsbakötöttség feltételei között is élt az egyház. Mindez kissé hosszúra nyúlt személyes vallomás volt. De hiszem, hogy egyetemes érvényű is, mert százak és ezrek vallanák erről az időről ugyanezt, otthon is, kint is. Bevezetésként azért volt fontos, mert nem akartam elhallgatni, hogy milyen szellemi háttérből és milyen érzelmi kötődéssel szemlélem, most már tér- és időbeli távolságból és minden aktuális kapcsolat nélkül a Magyarországi Református Egyházat. Magyarázat ez arra is, hogy egyszerűen nem sikerült tudományos
