Bethlen Naptár, 1986 (Ligonier)
Bakó Elemér: A Debreceni Református Kollégium és intézményei
70 BETHLEN NAPTÁR az egész, tőle délre eső, középső országrésszel együtt, hanem a gazdátlanul maradt nyugati és északi részek nemessége örült, ha I. Ferdinánd személyében már 1526-ban tekintélyes, Habs burg-királyt választhatott magának. Vele szemben viszont a Tiszántúl, Erdély és az északkeleti részek magyarsága Szapolyai János erdélyi vajdát tette meg királyának. A három országrész közé eső Debrecen egyszerre különös, “sziget-szerű” helyzetben találta magát, amelyben hamarosan kialakult sajátos küldetése “minden magyarok” irányában. Ennek a védőfal nélküli, teljesen nyílt városnak a saját szellemi és lelki erejében, polgárai puritán tisztességében és szorgalmában, egyháza és kollégiuma, sőt messze mögöttük: a magyar élet minden tájáról és bajba sodort csoportja felől feléje irányuló várakozás kielégítésében, az annak teljesítésére irányuló kötelesség elvállalásában bontakozott ki az ereje. Ebben a szellemi-kulturális várossá-fejlődésben jelentős szerepe volt egy vándorénekesnek, Tinódi Lantos Sebestyénnek (1510-1556), aki az egész országot bejárta és főleg a még megmaradt főúri családok udvarházaiban örökítette meg a tragikusan-dicsőséges kor harcait és hőseit, de tudott dolog, hogy egy ideig Debrecen földesurának, Enyingi Török Bálintnak az íródeákja is volt, és — ahogyan saját maga írta — az “aranylábú Debrecen városában” (célozva ezzel a Debrecen pecsétjében szereplő “zászlós bárány” jelképre) több “históriás éneket” is szerzett. Mire a magyar reformáció nagy püspöke, Méliusz Juhász Péter (1536-1572) Debrecenbe került, ott már erős intellektuális csoport támogatására számíthatott, egyháziak és világiak között egyaránt. Szegedi Gergely prédikátor, az Újszövetséget fordító Félegyházi Tamás, a nyomdász Huszár Gál és az általa alapított debreceni nyomda együttes tevékenysége nyomában Debrecent hamarosan úgy ismerte meg a magyarság, mint “Magyarország és Erdély világosító lámpását”. Debrecenben jelent meg a református egyházi és hitélet irodalmának: zsoltáros könyveknek, prédikációs gyűjteményeknek, vitairatoknak, a Kollégiumban, majd a számos vidéki “filiálé”-ban elemi és középfokon használt, valamint a főiskolai oktatást támogató tankönyveknek a nagy része, egyházi és világi énekgyűjtemények és más világi (pl. filozófiai, matematikai, természettudományi) művek is. Maga Méliusz Juhász Péter írta az első magyar növénytani, gazdasági és orvostudományi munkát “Herbarium” címen, amely azonban csak a halála után jelent meg. Méliusz Juhász Péter volt az egyik legelső magyar hitvitázó
