Bethlen Naptár, 1986 (Ligonier)

Kálmán Szabolcs: Kígyó okosan, galamb szelíden

1986

97

rek járhatna gyermekistentiszteletre, konfirmációs oktatásra, minden pár részesülhetne egyházi esküvőben, mindenki kaphatna egyházi temetést. Az emberek többsége azonban már nem érdeklődik őszintén vallási dolgok iránt (kinevelték belőlük); a hétvégeken inkább dolgozik, kirándul, alszik, szórakozik — épp úgy, mint a nyugati világban élő magyarság zöme. Cak hát Magyarországon lelkiismeret megnyugtatásul ott van még a félelem-görcs, mint egy jó kifogás, mondván: “a vallásos élet eddig hátrányos volt, talán ma sem előnyös, Így jobb óvatosnak lenni”.

Igaz az, hogy a pillanatnyi kedvezőbb légkör bármikor hirtelen megváltozhat. Az egyik lelkész ezt így fejezte ki: ‘‘most engedik, hogy a liba tolla nőjjön, — ha nagy lesz, újra megkopasztják”. Mégis, a pillanatnyi enyhüléssel most lehetne élni, de sokan nem merik ezt kihasználni.

V. VEGYES MEGFIGYELÉSEK, KÖZTÜK POZITÍV TÜNETEK IS

Sok megfigyelésemet nem tudom alcímekbe sorolni, de azokról is szólnom kell.

1. A nők felszentelése

Miután Erdélyben már a háború előtt is felszenteltek nőket, és miután Nyugaton már a legtöbb nagy protestáns egyház elfogadta a nők felszentelését, végre a “fontolva haladó” Magyarországi Református Egyház is eljutott ehhez a döntéshez. Az ilyen döntéseket nem annyira a bölcs előrelátás, mint inkább a szükség hozza. Lelkész-hiány van, főleg falun; a teológiai akadémiákon meg a hallgatók többsége nő. Istennek szinte kényszerítenie kellett az egyházat és vezetőit, hogy ezt a lépést meg merjék tenni.

Hosszú út van még hátra, amíg a gyülekezetek is teljesen elfogadják a női lelkészeket és presbitereket. Jóval több biztatásra és nevelésre volna szükség e téren. Fontos lenne, hogy a gyülekezetek jó példákként láthassanak dinamikus egyéniségű, komoly felelősséggel megbízott női vezetőket, akik irányító munkát végeznek az egyházban. A sárospataki diáktalálkozón vagy a debreceni Doktorok Kollégiumán szinte teljesen háttérbe szorultak a nők. Néhányat, mint csendes megfigyelőt lehetett látni vagy feltűnés nélkül a szervezéssel járó nehéz munkát végezték. Amerikához viszonyítva úgy éreztem, hogy a nőket másodosztályú állampolgárokként kezelik a gyülekezetek és a közegyház vezetésében.