Bethlen Naptár, 1986 (Ligonier)
A Kanadai Presbiteriánus Egyházban
1986 245 tisztességet. Öt lelkipásztor vett részt a temetésen: Nt. Dezse Gábor (Edmonton), nt. Dóka Kálmán (White Rock, B.C.), ft. Horváth Miklós (plébános), nt. Molengraaf Marty (a presbiteriánus egyháztól), s a gyülekezet lelkésze. A gyülekezet nevében a búcsúztatót Ivánics Károly volt gondnok mondta. Temetés után a Nőegylet megvendégelte a temetésen részt vevőket. Egyleteink, mint a múltban, tovább végzik tevékeny munkájukat. A Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet elnöke Papp Józsefné: a Bocskai Férfikor elnöke v. Sebő Ernő; a Vasárnapi Iskola vezetője Kövér Tihamérné; az iratterjesztés vezetője Ősz Béla. November 2-án volt Nőegyletünk őszi bazárja. A sok előkészítő munkának, amelyben a férfiak nagy segítséget nyújtottak asszonyainknak, talán az eddigieknél is nagyobb sikere volt. A bazár mindig társadalmi esemény is, mely alkalomból a Nőegylet közismert személyeket felkér tea-töltögetőnek. Ez alkalomból — többek között — itt láthattuk Cleo Kilroe-t, a helyettes hadügyminiszter (Harvie André) titkárnőjét; Joan Watson-t, a Női Missziói Társaság (Presbyterial president of W.M.A.) elnökét. November 10-én pedig Rákóczi emlékünnepély lesz kiváló műsorral Kossuth termünkben.