Bethlen Naptár, 1986 (Ligonier)

Kálvin Egyházkerület

1986 145 CLEVELAND, OH (East Side) Lelkipásztor: Szilágyi István T. Főgondnok: Charles J. Hartman Az 1985-ös év kritikus időszak volt a clevelandi Első Magyar Református Egyház életében. A legnagyobb részvéttel fogadtuk volt pásztorunk. Rev. Stephen L.Nagy lemondását, aki tisztsé­géről az év június 1. napján lemondott. Szomorú szívvel bocsáj­­tottuk el, mert ő volt az, aki összehozott bennünket egyesség­­ben, hitünkben és egymás iránti szeretetünkben. Konfirmándusok a clevelandi Első Egyháznál. Egyszersmind köszönettel tartozunk dr. Piri Józsefnek, volt főgondnokunknak, aki szintén lemondott 1985 június elsején és akinek a lemondását szintén szomorúsággal fogadtuk. Dr. Piri 25 esztendőn keresztül fennkölt módon és méltóságteljesen járult hozzá egyházunk előrehaladásához. Dr. Piri után a helyettes főgondnok, Sedensky Gyula telje­sítette a főgondnoki tisztséget. Nagy gonddal és odaadással végezte magára vállalt munkáját addig, amíg 1985 október 27-én Charles J. Hartman lett megválasztva, mint az új és jelenlegi főgondnok. Az Első Magyar Református Egyház büszke vívmányaira és ígéri, hogy tovább folytatja azok munkáját, akik a múltban vezérei voltak. “Ha Isten velünk, ki ellenünk?” 1986-ban az Első Egyház fennállásának 95. évfordulóját

Next

/
Oldalképek
Tartalom