Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)
Mező Pál: A Kanadai Magyar Református Lelkészegyesület
1985 97 elmúlt évben 64 gyermek vett részt ezen a tíznapos alkalmon, mely már 19-edszer kerül megrendezésre. A táborzó fiúk és leányok életkora 6-14 év között oszlott meg. Néhányan az Egyesült Államokból és Magyarországról is érkeztek táborunkba. A tábor szervezését és vezetését Mező Pál, Seress Ödön és Vásárhelyi József lelkipásztorok végezték, Mező Pálné, Monostori Zoltánná és Hegymegi Gáborné nélkülözhetetlen segítségével. A Lelkész Egyesült iratterjesztése és kiadója az „Új Élet”, melynek vezetője Dr. Dékány István feleségével, Katikával együtt. Az elmúlt évben újabb könyv kiadását tettük lehetővé az „Új Élet” kölcsöne által. A könyvet Dr. Vatai László írta és a címe: „Az átszínezett térkép”. Ez a kötet hét önálló tanulmányt tartalmaz, de egybekapcsolja az egészet az egységes magyar keresztyén szemlélet. Ez a kiadvány széleskörű érdeklődésünkre tarthat igényt. Körünkbe új teológus is érkezett, Vass István személyében, ki jelenleg az angol nyelvtudását igyekszik növelni. Mező Pál, A Kanadai Magyar Református Lelkészegyesület elnöke Anyám, a hangod nem hallom többet. Anyanyelvemben őrizlek téged. Szavaid szívem mélyén dübögnek. Úgy zengik vissza a mindenséget, ahogy azt tőled szóval tanultam. Kis nép nyelvén, de, Anyám tiéden. Anyám vagy, s én is fiad, ki voltam. Ez nem szégyenem, se büszkeségem. Anyám vagy! most már-, csak szavakban! S hogy többé hangod, jaj, nem hallhatom, drágább a szavad, mélyebben dobban. Nincs a földön oly kincs, se hatalom, mely megfojthatna fiad ajakdn. Dédunokád is őrzi “ Vénnanyót ". Nem kell előtted pirulnunk, Anyám. Megőrizzük, mit ajkad ránk hagyott. _ Horváth István ANYA NYELVEMBEN ŐRIZLEK TÉGED