Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)

Csordás Gábor: Az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesület elnöki jelentése, 1984

1985 51 AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS LELKÉSZ­EGYESÜLET ELNÖKI JELENTÉSE, 1984 Főtiszteletű és Nagy tiszteletű Közgyűlés, Kedves Vendégeink, Évről évre visszatérő ligonieri lelkészkonferenciánk megnyitó ülésszakának egyik állandó program pontja a Lelkészegyesület elnökének a jelentése. Jelen közgyűlésünk meghívóját 175 amerikai és kanadai ma­gyar református és evangélikus lelkésznek küldtük ki, az előze­tes meghívót ezenkívül júniusban még 25 európai és délamerikai lelkésznek postáztuk. Az ország távolabbi pontjain, a világon szétszórtan élő és szolgáló, nyugalomba vonult vagy amerikai szolgálatban lévő testvérek részére ez a meghívó az egyetlen összekötő kapocs amerikai és kanadai egyházaink életével. Erről ír Szigethy Béla nyugalmazott lelkész a távoli Washington ál­lamból: „Kellemes meglepetés volt számomra a lelkészegyesületi gyűlés meghívója, majd programja. Évek óta nem kaptam ezt. Úgy látszik, ebben az évben a végekre is eljut mindenüvé a meg­hívó. Köszönöm, mert bár a távolság és az azzal járó költség miatt nem tudok elmenni Ligonierba, szeretném tudni, hogy mi történik egyházainkban.” Több hasonló levél érkezett Amerika, Kanada és a világ több más pontjáról. Református Lelkészegyesületünk az országos konferenciák között terjedő időben körzetekben munkálkodik. Néhány mon­datban hadd ismertessem a lelkészi körzetek munkáját a keleti tengerparttól nyugat felé haladva. Keleti lelkészi körzetünk dr. Havadtőy Sándor elnökletével működik, kéthavonként tartja gyűléseit New Yorkban. A gyűléseken átlagosan 12-15 lelkipász­tor vesz részt New York, New Jersey, Connecticut államokból, Pennsylvania keleti részéből és az ország fővárosából, Washing­tonból. Egy alkalommal közös gyűlést tartott a körzet a kör­nyékbeli római katolikus magyar lelkészekkel. A körzet minden vasárnapi rádiós istentiszteleti szolgálata már a 33-ik éve szol­gálja a keleti partvidék magyarságát 90 mérföldes körzetben. Hallgatóságának a számát a rádióállomás 30-35,000-re becsüli. A New Jersey-i lelkészi körzet főleg az újabban érkezett fia­talabb lelkészek továbbképzése céljából alakult néhány évvel ezelőtt. Tagjai rendszeresen találkoznak, előadásokat, tanulmá­nyokat hallgatnak meg. Különösen említésre méltó az az igye­

Next

/
Oldalképek
Tartalom