Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)
Egy szemlélő: Konvenció utáni gondolatok
1985 49 Az Egyesület új tisztikara (balról jobbra): Ft. Ábrahám Dezső, Dózsa György alelnök, Fargo Elemér alelnök-titkár, Nt. Bertalan Imre elnök, Puskás Béla pénztáros, Virgulák Suzanne alelnök. Szemügyre vettük az elmúlt négy év kísérletét, amikor Egyesületünket erősíteni akartuk a William Pennel való egyesüléssel. Az út nem bizonyult követendőnek. Ezentúl nem futunk fehér szarvasok után. A konvenció elhatározta, hogy a nadrágszíját összébb húzza, nekidől a munkának és 24 ezer tagunkkal összefogva, utódaiktól, s a régi és új magyar egyesületek, mindenek felett az egyházakkal való pozitív együttműködésünktől várjuk az Egyesület fellendülését, megmaradását. Hitünkben, küldetéstudatunkban megerősödtünk. A konvenció látása szerint az Egyesületünknek Istentől vett feladata az amerikai, kanadai magyar református és az egyetemes magyarság szolgálata. A konvenció megmutatta, hogy van erő bennünk, s ha összefogunk, csodák születnek közöttünk. Nagy körültekintéssel, gondosan megrendezett konvenció volt, elismerés Bertalan Imre elnök úrnak és munkatársainak. Hisszük és reméljük, hogy a nagy lelkesedéssel lefolyt alkotmányozó közgyűlés után egy új, diadalmas, virágzó korszak kezdődik el. Legyen Isten áldása a vezetőségen, az Egyesület munkásain és minden drága tagunkon. Egy szemlélő