Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)
Bertalan Imre: Az Amerikai Magyar Református Egyesület 32. Konvenciójának Nyilatkozata
46 BETHLEN NAPTÁR Származásunk földje, Magyarország népével, ott élő testvéreinkkel továbbra is keressük, ápoljuk és építjük kapcsolatainkat és szívből reméljük, hogy népünk önrendelkezési jogát mielőbb visszanyeri és szabadon intézheti sorsát. Hiszünk az amerikai és kanadai magyarság történelmi küldetésében, a magyarságszolgálatot vállaló egyházak, régi és új egyesületek egymásra utaltságában, az összefogásban, együttes teherhordozásban. Éppen ezért fájdalommal és mélységes sajnálattal szemléljük az amerikai magyarság egybefogására hivatott Amerikai Magyar Szövetség megoszlását. Egyesületünk, mely a Szövetség célkitűzéseinek munkálásában kezdettől élen jár, hajlandó minden erkölcsi súlyát latba vetni azért, hogy a Szövetség minden amerikai magyart egybefogó egysége mielőbb helyreálljon. Az Amerikai Magyar Református Egyesület él és virágzik. Anyagi alapja is csak erősödött az elmúlt négy év során. Ma is féltő szeretettel őrködik azok felett az alapelvek és célkitűzések felett, amelyek életrehívták. Testvérsegítő intézmény voltunk az elmúlt 88 esztendő során, a jövőben sem lehetünk kizárólagosan a maga hasznát szolgáló kereskedelmi vállalkozás. Hisszük, hogy az Amerikai Magyar Református Egyesületnek, mint minden hasonló közösségnek, Istentől rendelt feladata van Amerika és Kanada felé, az ott élő magyarság, de azon túltekintve az egyetemes magyarság felé. Hogy eszközi szerepünket hathatósabban betölthessük, a nevében és célkitűzéseiben egyedülálló testvérsegítő egyesület hívja és várja tagjai közé azt az amerikai és kanadai magyarságot, melyet semminemű választófalat nem ismerve 9 évtizede szolgál és anyagi erejénél is jelentősebb erkölcsi súlyával, tettekben megmutatkozó szeretetével a jövőben is szolgálni kíván. A 32. közgyűlés nevében, Bertalan Imre, az AMRE elnöke „SZERESD A TE . . . ISTENEDET TELJES SZÍVEDBŐL ... ÉS . . . SZERESD FELEBARÁTODAT” (Máté 22:37, 39)