Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)

Mező Pál: Nt. Fejes László

280 NT. FEJES LÁSZLÓ 1913-1984 BETHLEN NAPTÁR Port Colborn és Niagara Falls ma­gvar református lelkipásztora november 25-én, vasárnap liunvt el 71 éves korá­ban. Édesapja, Nt. Fejes Gábor a Vas- Zalai egyházmegye esperese volt. 1913- ban Barabásszcgen, Zala megyében szü­­lctett. Gimnáziumi és főiskolai tanulmá­nyait Pápán végezte. Teológiai tanulmá­nyait befejezve a Vas megyei Körmen­den és Nagyrákoson segédlclkészkedett, majd gyülekezeti lelkésszé választották Szentgotthárdon, ahol több mint tizen­hat éven keresztül hirdette Isten igéjét. 1957 márciusában érkezett Kanadába feleségével, született Gyürke Máriával és három gyermekével. Először a Kanadai Presbiteriánus Egyház keretében szol­gált Montrealban. Megértő szeretetteljes szolgálata nagy segít­séget jelentett a még mindég érkező bevándorló honfitársaink között. Egv év múlva közegyháza mint belmissziói lelkészt, Por­tage la Prairie-re helyezte át, ahol két évet szolgált. Majd a békevári gyülekezet hívta meg lelkipásztorának. Kiplin, Sas­­kctschawanban, ahol a századforduló előtti időkből települt magvar református népünk él, ő volt az utolsó magyarul pré­dikáló református lelkipásztor. Öt évvel később Kitchenerben, Kanada egvik legnagyobb presbiteriánus gyülekezetében szol­gált. Ezt követően Port Colborn és Niagara Falls megüresedett lelkipásztori állásának betöltésére hívták meg. Az itt eltöltött húsz év alatt a gviilekczct a lelkipásztor vezetése mellett 1968- ban parókiát épített. Majd 1979-ben, az egyházi élet elindulá­sának 50. évfordulójára a templom és az alagsor kultúrtermének renoválására is sor került. Mindkét helyen élettársa odaadóan segített az egyházi munkában. Hosszú időn át Fejes László a Kanadai Magyar Református Lclkészegvcsület pénztárosa. Buz­gón fáradozott a „Teológus Alap” fenntartásán és növelésén. Majd az egyesület elnöki tisztségében szolgált több éven át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom