Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)

Amerikai Magyar Református Egyház

162 BETHLEN NAPTÁR Május 18-án pénteken hirtelen elhunyt özv. Hajdú Istvánná, egyházunk alapító tagja. Május 21-én a gyülekezet nagy részvétével temettük el temp­lomunkból. Egyházunkra ötezer dollárt hagyományozott. Isten vigasztalása legyen gyászoló szeretteivel. Augusztus 5-én napsütéses vasárnap délutánon ünnepelte meg egy­házközségünk Női Köre fennállásának 50 éves jubileumát. Az ünnepségre tagságunk hónapokig készült. Február hónapban új léghűtőt vettünk a gyülekezeti terembe $718-ért. Júniusban az egyház konyháját tettük rend­be. Baráth Jenő, Bordás Csaba, Kovács Vince, Szüle Andor, Rácz Sándor, Galambos László és Kish István egyháztanácsosok Benke Gyula egyháztag segítségével a konyha fapadlóját feltörték és cementpadlót öntöttek a he­lyébe, arra padlólemezeket tettek és a konyhát kifestették. A konyhába új gáztűzhelyet vásároltunk $2.100-ért. A tűzhely kiadására a legnagyobb ado­mányt, ezer dollárt, Hollós Gyula alapító tag adományozta. A jubileumra a női köri vezetők fényképeivel és névsorával emlékfüzetet nyomtattattunk. A templom első lépcsőit bevakoltattuk és lefestettük, valamint a parókia első és hátsó lépcsőit. A jubileumi istentiszteleten szolgáló lelkipásztorok

Next

/
Oldalképek
Tartalom