Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)
Az U.C.C. amerikai kerületeiben
1985 155 Los Angeles észak-nyugati csücskében 26 éve szolgál már egyházunk, az utolsó 10 évet a jelenlegi lelkészcsalád vezetésével. Református alapú de ökumenikus szellemű gyülekezet vagyunk, ahol a résztvevőknek talán több, mint fele nem református. Egymásról legtöbbször nem is tudjuk, hogy ki milyen felekezeti háttérből jött. Mindenki úgy és annyira illeszkedik bele a gyülekezeti életbe, amennyire akar és tud. 1983 végén 155 szavazati jogú egyháztagunk volt 101 családból, de sokan vannak olyanok, akik hozzánk tartoznak, aktívak, de tagnak még nem jelentkeztek. Erre is szabadságot adunk. Tavaly 339 családról mutattunk ki adakozást, az „Egyházi Látogató” időszakos újságunkat több, mint 600 címre küldjük. Az istentiszteleteken átlagban 75-en vesznek részt. Egyházi életünk egyik kimagasló teljesítménye a Kodály Kórus. Valójában inkább szervezői és védnökei vagyunk ennek a kórusnak, hiszen a többi magyar gyülekezetekből is sokan járnak hozzánk énekelni. 1983 decemberében Tóth Lajos karnagy vezetésével nagysikerű koncertet adtunk, majd karácsony este a híres Music Centerben lépett fel a 45 tagú kórus, — a hölgyek gyönyörű díszmagyarban, a férfiak feketében Bocskai nyakkendővel — és 13 percig magyar karácsonyi dalokat énekeltünk, amelyet a 28-as TV állomás is közvetített. 1984 júniusában Kálmán Zsuzsa vezetésével „Tavaszi koncert”-et adtunk, ahol záró számként Liszt Ferenc „Magyar ünnepi dal”-át adta elő a 45 tagú felnőtt, 33 tagú gyermek kórus és a 27 tagú Van Nuys Civic Orchestra. A több száz főnyi közönség tapsviharral köszönte meg a 3 éve működő kórus feledhetetlen hangversenyét. Öt éve működik már a havonta egyszer megrendezett hétvégi bentlakásos iskolatábor, átlag 40 gyerekkel. A középiskolásoknak klubszerűén külön programjuk van az iskolatábor ideje alatt. 1984-ben hatan konfirmáltak. 4 ifjú magyarul, 1 angolul tett bizonyságot tudásáról és hitéről másfél évi alapos felkészülés után, míg a hatodik konfirmandus felnőtt volt. Egy egyházi táborhelyen rendezett gyülekezeti csendesnapon 47-en vettek részt. Minden évben kimagasló esemény a karácsonyt előkészítő műsoros gyertyafényes istentisztelet gyermekeink karácsonyi jelenetével; az Ige üzenetét Varga Ilonka egyháztag hozta. Bár egyházi életünk zömében magyar, havonta egyszer kétnyelvű angolmagyar istentiszteletet tartunk. Az októberi világtestvériség úrvacsora napján pedig minden évben más és más amerikai gyülekezetnél tartunk kétnyelvű közös istentiszteletet és kultúrműsort; 1983-ban a Panorama City Presbyterian Churchben voltunk. Egyházunknál rendezték 1983-ban az őszi egyházmegyei közgyűlést is. Lelkészünk 1984-ben moderator-a az egyházmegyének (Sunset Association), és a délkaliforniai zsinat (UCC) „Board of Directors”-ába választották. Aktívak vagyunk a lelki-, és a kultúráiét minden területén. A következő fontosabb programjaink voltak. Borbándi Gyula (München) előadása a magyar népi mozgalomról; Illyés Gyula emlékműsor Endrődy László előadásával, Szörényi Éva közreműködésével; Dankó Pista műsor Czövek István összeállításában; Hajnal László Gábor (München) előadása az öngyilkosságról, mint magyar problémáról; Négyesy Irén (Ohio) költői délutánja; az „István a király” rock opera bemutatása hanglemezről és közös kiértékelése; Dr. Bónis Béla professzor előadása az öröklődésről; Dr. Mák