Bethlen Naptár, 1985 (Ligonier)

Kálvin Egyházkerület

142 BETHLEN NAPTÁR kálkodtak tanítóink. A Vasárnapi Iskola növendékei néhány ünnepélyt ren­deztek nagv sikerrel (karácsonyfa ünnepély, anyák napja stb.). Anyák nap­ján a Vasárnapi Iskola a Youth Fellowshippel egyetemben reggelit készí­tett s szolgált fel az édesanyáknak. Egyházunknak 15 tagú presbitériuma van, akik minden hónap harmadik szerdáján találkoznak. Megjelenésük, munkájuk jónak mondható, azonban lehetnének egy kicsit aktívabbak is, mert az egyháznak a motorja a pres­bitérium. Ingatlanainkra nagy gondot viselnek. Javításokat idejében végzik és végeztetik, mert tisztában vannak, hogy az időhalasztás csupán ráfize­téssel járhat. A gyülekezetben igyekeznek jó példával előljárni. Egyházunk fiatal gondnoka Süttő Zoltán nagy körültekintéssel és gondossággal igyek­szik eleget tenni felelősségteljes hivatalának. A Youth Fellowship néhány tagjának vezetését Mrs. Flory Douglas intézi nagy körültekintéssel. Ifjaink a Vasárnapi Iskola növendékeivel egyetemben boldogan segítenek ebédek alkalmával. A vasárnapi iskolások­kal egyetemben közösen rendeztek spagetti ebédet azért, hogy annak tiszta bevételéből a Vasárnapi Iskola szükségleteit fedezzék. Bár egyházunk a kisebb egyházak csoportjába sorolható, élniakarása nagy. Itt kell kihangsúlyoznom és megdicsérnem a Women’s Guild áldo­zatos munkáját, akiknek agilis elnöknője Nagy Ferencné. Az év folyamán két alkalommal tartottak sikeres süteményvásárt, amely tetemesen emelte bevételüket. A szokásos beiktatási ebédet a presbitérium és egyháztagság részére elkészítették, felszolgálták. Kétszer rendeztek ócska ruha vásárt. Virágvasámap reggelén megtartották a szokásos „Pancake-sausage” regge­linket. Termünket a vendégek teljesen megtöltötték. Megtakarított pénzü­ket mint jó sáfárok ruházták be úgy, hogy abból az egyháznak csak haszna lehessen. A konyha számára vásároltak két (commercial) tűzhelyet és egy grillt. A templom előcsarnokát a feljárati lépcsőkkel egyetemben, továbbá a templom oszlopcsarnokát, lépcsőit szőnyeggel takartatták be, amellyel a biztonságos közlekedést elősegítik. A jelenlegi gazdasági helyzet egyházunk életében is meglátszik, azon­ban Istennek hála nem olyan mértékben, mint a többi fiinti templomok­ban. A múlt esztendőben bevételeink nem fedezték teljesen kiadásainkat, éppen ezért a jövőben vagy mélyebbre kell benyúlni erszényeinkbe, vagy pedig több társadalmi rendezvényről gondoskodni. Ebben az évben volt egy disznótoros vacsora és két piknik, amelyeket Nagy Tibor testvérünk birto­kán tartottunk meg. Egyházunk nyugodt és kiegyensúlyozott életét nagyon megrázta és megviselte a lelkész nejének, Kovács Zoltánnénak súlyos és életveszélyes amputációja s a hónapokra kiterjedő lassú gyógyulása. A nehéz megpróbáltatásban azonban nem voltunk magunkban, mert egyházam népe s lelkésztársaim imájukban hordoztak. Isten kegyelméért könyörögve. Mindnyájan zörgettünk, kopogtattunk és megnyittatott. E kegyelemért Is­tennek adunk hálát, de ugyanakkor köszönetünket fejezzük ki gyülekeze­tünk minden egyes tagjának s lelkésztársaimnak azért, mert imáikban hor­doztak, s kereszthordozásunkban segítettek. A jövő felé reménnyel tekintünk, mert érezzük mindannyian azt, hogy az Úrnak célja van velünk, tehát jövőnket, életünket az Ö kezébe helyez­zük, mert hiszünk abban, hogy „Sí DEUS PRO NOBIS QUIS CONTRA NOS”, „Ha Isten velünk kicsoda ellenünk.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom