Bethlen Naptár, 1984 (Ligonier)

Gémes István: Protestáns lelkigondozás a "Gödöllő Emléktáborban"

64 BETHLEN NAPTÁR Vasárnapi istentiszteleten Bertalan Imre és Gémes István lelkészek szolgáltak a jubileumi táboron. Bertalan Imre megál­dotta a szószéket. A kiképző táboron tartott istentiszteleten Gé­mes István prédikált, Baksa Csaba pedig megáldotta a Corvina­házat, majd ketten úrvacsorát osztottak. A befejező istentiszteleti szolgálatot Gémes István végezte. Több, mint 50 résztvevő volt és vett úrvacsorát. Minden reggel volt reggeli áhitat a r.k. mi­sékkel párhuzamosan. A látogatottság nagyon jó volt. A lelkészek állandó jelenléte igen jónak bizonyult: sokszor indultak meg jó beszélgetések, merültek föl problémák és oldódtak föl meg­merevedett frontok. Istennek legyen hála ezekért az alkalmakért. Nagy fájdalmunkra nem volt lehetséges közös, ökumenikus istentiszteletek tartása — szemben a múltbeli gyakorlattal. Mégis fontosnak tartottuk, hogy néhány közös alkalmon szolgáljunk. Első helyen kell megemlítenünk azt a közös istentiszteletet, ame­lyet a tábor utolsó napján tartottunk a kisebbek részére. A kis­cserkész mintatábor gyerekei rajzzal, festéssel fejezték ki köszö­­netüket Istennek a kapott ajándékokért, a kiscserész őrsvezetők arról vallottak az istentiszteleten, hogy mi nem sikerült, miért kérnek bocsánatot Istentől, a kiscserkész segédtiszti táborbeliek pedig Isten elé vitték könyörgésben a betegeket, a világ éhezőit, üldözöttéit és elesettjeit. Ádám János r.k. lelkész áldoztatott itt, Gémes István lelkész pedig gyerekkatekézist tartott. Baksa Csaba és Mattasovich Henrik lelkészek is tartottak közös istentisztele­tet, de annak nem volt ökumenikus jellege. Ökumenikus istentiszteletet tarthattunk azonban a görög katolikus szertartás szerint. Skinta István trentoni görög katolikus és Gémes István stuttgarti evangélikus lelkész együtt végezték a liturgikus szolgálatot és áldoztattak, illetve osztották az úrva­csorát. Az úrvacsora „érdekessége” abban állt, hogy azt Skinta lelkész kenyérrel és borral végezte, ősi bizánci rítus szerint, Gé­mes lelkész pedig ostyával és borral, a luteránus tradíció szerint, így „kipróbáltuk” istentiszteleteinken az összes úrvacsorái tradí­ciót. Új színt adott a tábornak, hogy a kiképzésben is alkalom volt vallásos elemek beépítésére. Gémes lelkész a Corvina tábor­ban 3 előadást tartott a modern magyar költészetről — főleg Reménvik Sándor és Pilinszky János költészetét elemezve. Ugyancsak előadást tartott az 5-11 évesek lélektanáról és a val­lásos nevelés és cserkészet kapcsolatáról a kiscserkész segédtiszti táborban. Gémes István

Next

/
Oldalképek
Tartalom