Bethlen Naptár, 1984 (Ligonier)
Ábrahám Dezső: A hatvan éves Amerikai Magyar Református Egyház
1984 179 TORONTO, CANADA Lelkipásztor: Turchányi Sándor Tiszteletbeli lelkipásztor: Dr. Vatai László. Főgondnok: Bódi J. György; gondnok: Szakái Zoltán; pénztáros: György Viola, Jány István; ellenőr: Kiss Antal, a Lorántffy Zsuzsanna Nőszövetség elnöknője: Szakái Zoltánná, a Bocskai István Férfikor elnöke: Magoss György, az iratterjesztés kezelője: Nt. Kovács Géza, orgonista: György Katalin, a társult Független Magyar Ref. Egyház gondnoka: Rabb Benjámin. Minden vasárnap tizenegy óra előtt tíz perccel megkondul a székelyudvarhelyi református templom harangja és hív Isten magyar-szavú igéje köré, föl a félemeletre — itt Torontóban. Ó, magnóról harangoz csupán, a nem stúdiói minőségű felvételt néha elnyomja a Queen Street-i autóáradat morajlása, de mit tesz az? A megcsonkított haza harangjának messzi szavát így is befogadják. A szívekben visszhangzik az, akár a magyar szóval hirdetett ige. Bajok, esendőségek, nyomorúságok? — Akadnak fölösen is. Mindenek is több, mint félévszázados. Itt keserves a lelkésznek, ha gyatrán prédikált vasárnap — itt hét közepéig beszéd-téma az igehirdetés. Évtizedekre visszamenően megemlegetnek szolgálatokat — a gyülekezetnek három nyugdíjas lelkésztagja van. A Krisztus központú, és szépszavúan magyar igehirdetés olyan elődöket sorolhat itt, mint Nt. Dr. Pokoly László és Nt. Dr. Vatai László. Az őket követő — 1982 decemberétől szolgáló Nt. Turchányi Sándor egy lelkiekben nagyigényű, istenes ékesszólás terén elkényeztetett gyülekezetét örökölt. Valójában két — lélekszám tekintetében igen csak különböző — egyház hosszú, példás együttélése a miénk. A lényegesen népesebb Evangélikus Református Magyar Egyesült Egyház és a kis Független Magyar Református Egyház harminc éves, háboríthatatlan összetartozása a mi együttlétünk — külön presbitériummal, külön költségvetéssel — de egy imádságos és magyar lélekkel. Bajok, esendőségek, nyomorúságok — Akadnak fölösen is. Mindenek előtt az új világ régi magyar keserve: az eltűnő fiatalság. Elmentek, alig értik már az óhaza nyelvét, távolmaradtak. Jövőre azért, ha Isten segít, hárman konfirmálnak majd. Aztán: templomunk túl tágas immár: 43 helyisége, romló állapota miatt régóta fontolgatjuk eladását és kisebb épület vásárlását. A kedvezőtlen gazdasági viszonyok mellett azonban nem könnyű méltányos árat kapni, — a ragaszkodás, a központtól való eltávolodás, a megfogyatkozástól való félelem is bénító tényezői tervünknek. Bizony, kemény viták, nem egyszer civódások forrása ez az Isten-hajlék, melyet mindnyájan annyira szeretünk. Dehát indulatunkat vesztve, végtére mind tudjuk, hogy nem is a ház a legfontosabb, — de Aki benne lakozik! Némelykor, késhegyig menő vitáink után, szégyenkezve megváltjuk: nem tégla és telek döntenek itt, de szívünk Ura és Megmentőnk, a diadalmas Krisztus, Aki mezőn és hegyen is ellenállhatatlanul szólt övéihez. ... Ő a mi reménységünk, akárcsak száz bajával viaskodó világunknak is. Nem önmagunkban, nem jószerencsénkben, nem múltunk jeles tetteiben bizakodunk, de a Feltámadottban, Aki nélkül múlt, jelen és jövendő mit sem ér. Övéi vagyunk és csakis Őbenne van bizakodásunk!
