Bethlen Naptár, 1984 (Ligonier)

Az U.C.C. amerikai kerületeiben

138 BETHLEN NAPTÁR igehirdetés is jobban bevonja a gyermekeket dramatizálással, szemléltető esz­közökkel vagy zenével. Az idősebb tizenévesek havonta egyszer külön összejövetelt tartanak, úgyszintén a fiatal felnőttek is. Ezek már klubszerűbb találkozások, de mód­ját ejtjük ott is a komoly témájú beszégetéseknek. Színdarabot tanulnak be, mint pl. a nagysikerrel előadott Karinthy egy-felvonásost „Visszakérem az iskolapénzt”. De a hó fedte, 6000 láb magasban megtartott gyülekezeti csen­desnapok 36 résztvevőjének is a többsége a fiatal felnőttekből került ki, ahol a tékozló fiú esetét tárgyaltuk meg részletesen és magunkra alkalmazva. Konfirmációs osztályunk másfél évig találkozott, hol az egyháznál, hol magánháznál. Többen lemorzsolódtak, nem vállalták ezt az időbefektetést. Ketten viszont kitartottak: Balogh Tamás és Kálmán Tibor egy párbeszédes igehirdetés keretében tettek bizonyságot ismereteikről és hitükről. Máté Ibo­lya, aki Magyarországról érkezett mint menyasszony, itt az esküvőjén keresz­­telkedett meg egyházunknál (a felnőtt keresztség egyben konfirmáció is). Itt, Los Angeles észak-nyugati csücskében igyekszünk alkalmazkodni a szétszóródott magyarsághoz. A város több pontján, hetenként mindig más és más családnál tartunk Bibliaórákat. Havonta egyszer, vasárnap este az egy­háznál áhítat van, ahol egy kis imaközösség kezd kialakulni. A hónap utolsó vasárnapján az istentisztelet két nyelven, angolul és magyarul folyik; a többi vasárnapon csak magyarul. Október első vasárnap­ján, közös kétnyelvű világegyetemes úrvacsorás istentiszteletünk van, minden évben más és más amerikai gyülekezettel. 1982-ben a St. James Presbiteriá­­nus Egyháznál voltunk a közeli Tarzanában. Az egyházi év nagy eseménye a karácsonyt előkészítő gyertyafényes esti istentisztelet, gyermekeink jelenlétével, kórusunk és szólisták szolgálatával, és minden évben más és más gyülekezeti tag igehirdetésével; 1982-ben Törö­­csik János presbiter hozta az Ige üzenetét. 1983 pünkösdjén ünnepeltük fenn­állásunk 25-ik évfordulóját, míg a jelenlegi birtokvétel 10-ik évfordulóján egy angolnyelvű ankét keretében adtunk hálát az Úr ajándékaiért. Az anké­­ton négy különböző nemzetiségű lelkész vezetésével a nyelvében etnikus egyházak életéről folyt a megbeszélés, Kodály kórusunk valójában az egész Los Angeles-i magyarságé, hiszen más egyházaktól is járnak hozzánk énekelni, sokan több, mint egy órai út távolságból. Decemberben a 40 tagú felnőtt kórus és a 30 tagú gyermek kórus egy önálló karácsonyi koncertet adott kb. 350 főnyi közönségnek, míg májusban egy nagy sikerű madrigál koncertet mutattunk be. A kórus művészi színvonalát Tóth Lajos, a Magyar Rádió Kórus volt karnagya és Kálmán Zsuzsa zenevezető hozzáértő munkája biztosítja. Gyülekezetünk évek óta aktív az új magyar menekültek támogatásában. Egy fiatal házaspárt említünk itt példaként: Radó István csellóművészt és feleségét Juditot, aki zongoraművész; Erdélyből jöttek. A román állam nem engedte ki István mester-csellóját, így egyháztagjaink segítségével kölcsö­nökből $6,000-ért egy új hangverseny-csellót vettek, majd összeköttetéseink révén egy amerikai család adományából sikerült a kölcsönöket visszafizetniük. Kultúrrendezvényeink közül megemlítjük Zsuffka Viktor Villon előadá­sát; Mózsi Ferenc költői délutánját; Salamon Atya beszámolóját az olasz­­országi táborokról; Radó István és Judit cselló-zongora koncertjeit; Ilosvay- Selymes Judit irodalmi délutnját; Balczó András és Kosa Ferenc nagysikerű

Next

/
Oldalképek
Tartalom