Bethlen Naptár, 1983 (Ligonier)

Kálvin Egyházkerület

88 BETHLEN NAPTÁR Az ifjúsági munka megvalósításának akadályai a távolságra lakók sza­bad idejének az összeegyeztetése és az időszakos munkavállalás által adott fokozott elfoglaltság. Az ifjúsági táborba készülők számára, kik pedig szíve­sen mentek volna az jelentette a nehézséget és nem az anyagiak hiánya. Egyházunk a r.k. magyar egyházzal együttesen Hétvégi Magyar Iskolát tart fenn hat osztályban 50 tanulóval. A gyermekek könnyen sajátítják el a szüleik vagy nagyszüleik nyelvét. Hagyományaink őrzői és álmaink megva­lósítói lehetnek. A gyülekezet népének közös vállalkozása a szokásos két napos Etel és Sütemény Vásár, amelyben a gyülekezet apraja és nagyja egyforma lelkese­déssel és példaadó igyekezettel vesz részt. A presbitérium tagjai a lelkipásztorral megértésben, Isten előtti fele­lőséggel végzik szolgálatukat népünk javára és az Úr dicsőségére. Az egyház belső lelki megújulása szükséges ahhoz, hogy a jövőben meg­valósulandó terveink végrehajtásához meg legyen a szükséges erő és készség. Ennek érdekét szolgálja az evangélizáció s ezzel kapcsolatos tervszerű csa­ládlátogatás és új tagok beszervezése a rendszeresen tanulmányozott „Evan­gelism and membership growth”, közegyházi anyag alapján. Reméljük, hogy munkánkra Isten gazdag áldását adja, mert nem a magunk elismertségére, hanem az Ür akaratának megvalósítására igyekezünk. Maradjon meg a békes­ség és egymás kölcsönös megbecsülése, hogy terveinket az Ő akarat szerint valósítsuk meg. PERTH AMBOY, NJ Lelkipásztor: Dr. Vitéz Ferenc Gondnok: Koy József Az Úr kezdettől fogva, ebben az esztendőben is, mellettünk állt. Segít­ségével tudtuk csak elvégezni munkánkat, melyről az alábbiakban adunk számot. Az év folyamán rendszeresen megtartottuk istentiszteleteinket. Sajnos, is­tentiszteleti látogatásunk nem kielégítő, sokan vannak, akik csak nagy ün­nepekkor jönnek templomba, vannak, akik még akkor sem. Öröm számunkra, hogy míg 1980-ban, hívek hiánya folytán, abbahagy­tuk magyar istentiszteleteink tartását, 1981. május 17-től havonta egyszer vagy kétszer ismét magyar istentiszteletet tarottunk előre megállapított időben. Vasárnapi értesítőnket távol lakó híveink számára rendszeresen elkül­­döttük. Havi körleveleink, bibliaolvasó vezérfonal, nyomtatott hitépítő iratok nagy száma, valamint ünnepi pásztorleveleink rendszeresen jutottik el híve­inkhez. Hitépítésünket szolgálta továbbá városi közös protestáns istentiszte­leteink megtartása. 1981-ben 47 angol, 10 magyar, 7 összevont istentiszteletet tartottunk, összesen 64. Az angol istentiszteleten résztvevők száma 2,067, a magyar 80, összevont 316, összesen 2,463. Vasárnapi átlag 47. Úrvacsorát vett hívek száma 390. Vendég igehirdetőink voltak: Greg Wojahn princetoni és Megyesi Lajos new brunswicki teológiai hallgatók. Tekintettel a gazdasági helyzetre, egyházunk fenntartása nehezebbé vált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom