Bethlen Naptár, 1983 (Ligonier)
Kálvin Egyházkerület
1983 87 bibliakör, ma már az egész gyülekezet hordozza, mert felismerte, hogy ez misszió és nem pénzkereseti forrás vagy egyházi propaganda. Anyakönyvi bejegyzéseink 6 keresztelőről, 6 házasságkötésről és halálesetről tanúskodnak egy esztendő alatt. És volt egy aranylakodalmunk is: Vendégigehirdetőink és vendégszónokaink voltak: Dr. Bütösi János püspök (két alkalommal), Draskóczy István volt vallástanár az egykori budapesti Református Gimnáziumból, Deák Ferenc volt aradi baptista lelkész és Mouissie Jakob hollandiai rádiótudósító. Presbitériumunk tagjai jelenleg: Sutch István főgondnok, Bállá Ernő, Horváth Gyuláné, Kiss Károly gondnokok, Baján Gyula, Bandy Mikló, Bodai Ferenc, Csizmadia István, Frank Györgyné, Héthy József, Kiss Dénes, de Margitay Gedeon, Mendly Klára, Réthy József, dr. Rózsa Györgyné, Soltész Jánosné, dr. Szász C. Pál, Tompa Ferencné, dr. Tóth Miklós presbiterek. Gyülekezetünk havi híradót ad ki, „Új Ütőn” címen, négy és félszáz példányban. PASSAIC, NJ Lelkipásztor: Király Zoltán Egyházunk népe Isten és templom iránti szeretetének megnyilatkozásaként hűséggel és rendszeresen hallgatta az Ige hirdetését. A téli idők zordsága, vagy a nyári idők nagy melege nem volt akadály. Az állandósult létszám, amely pár új házaspárral gyarapodott bíztatást ad arra, hogy közös feladatainkat alázattal és kitartással kell végeznünk. Ebben az évben volt a legkevesebb temetés, amiért Istennek adunk hálát. Vasárnapi iskolánkban a megcsökkent létszám ellenére is lelkiismeretes felkészültséggel folyik a munka. A konfirmációs oktatásban, amely két éves, három ifjú részesült, s a következő évben ez a létszám hatra emelkedik, ami szintén bíztatást ad a jövőre. Gyermekeiket vasárnapi iskolába hozó szülők az oktatás ideje alatt kávézással, eszmecserével töltik az időt, hogy utána — amint az kívánatos, gyermekeikkel együtt jöjjenek az Ürnak házába: hálát adni, segítséget kérni, áldást venni és lelkileg megerősödni a következő hétre. A Lorántffy Nőegylet tagjai a tőlük megszokott vállalkozó készséggel, korukat meghazudtoló fiatalos lendülettel vállalnak részt az egyház anyagi teherhordozásában. Közel ötezer dollárral működtek közre az elmúlt évben is. Társadalmi összejövetelek rendezésével, magyar filmek rendszeres bemutatásával nemcsak a gyülekezet igényeit szolgálják, hanem a messzebbre lakóknak is szolgálatára vannak. A Calvin Adult Fellowship évenként előre tervezett és kinyomtatott program alapján végzi a maga munkáját. Vendégelőadók, kultúrfilmek, megbeszélések gazdagítják a programot, amelyben 20-24 pár vesz részt. Közkedveltségnek örvend a Ki mit tud?-est, ahol a tagok arról adnak számot, amivel őket az Isten megáldotta, s amivel hasznosan tudják eltölteni a pihenés és szórakozás alkalmait. Környékbeli egyházakkal kapcsolatot tartanak, s azok hasonló gyűlésére elmennek, s vendégül látják a hozzánk érkező csoportot (Carteret). A talentumok egymással való megosztása közös és maradandó élménnyé válik.