Bethlen Naptár, 1983 (Ligonier)

Illés Lajos: Amerikai magyar ifjúsági tábor

1983 75 egyház problémáival farkasszemet nézve, valamint az életben ál­talában. Hosszú, néha igen lelkes vita követte a mindennapi elő­adásokat. Ezen kívül különböző csoportokban magyar népi tán­cokat, a magyar konyha titkait és több más ügyességet igyekez­tek ifjaink elsajátítani. A „tehetség este” (Talent Show) keretein belül sziporkázó humorral az itt tanultakból Ízelítőt is adtak, némi hozzátoldással. Minden nap volt bőségesen idő a pihenésre, szórakozásra, úszás, kirándulás, futball és más alkalmak foglalták le az ifjak idejét. Két alkalmat szeretnék még kiemelni. Az első a tradicionális Bethlen Otthon látogatás. Ez alkalommal kaptuk meg a két testvérsegítő egyesület, a William Penn Association és az Ame­rikai Magyar Református Egyesület, mely vendégül látott ben­nünket, pénzbeli támogatását is. A fiatalok megismerkedtek sze­­retetintézményünkkel, Ligonierben pedig az amerikai történelem múltjának egy töredékével, amikor az itt levő erődöt látogatták. A másik alkalom a péntek esti úrvacsoraosztás volt. Máskor is, de különösen itt voltunk egyek Krisztusban. Máskor is, de kü­lönösen itt tűntek el a felekezeti, sőt származási válaszfalak. A tábortűznél kezdve, a gyertyafényes meneten át az Úr asztalá­hoz járulva, a péntek esti hallgatásban (nem volt szabad szombat reggelig megszólalni) elmélyedtünk gondolatainkban. Mintha a 46. zsoltár szavai elevenedtek volna meg: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” Méltó befejezése volt a vidám tábori hangulatnak, mely a szombat reggeli búcsúkor több­szörösen visszatért. Örömmel tapasztaltuk, hogy ifjúságunk nagyon érdeklődik magyar református keresztyén hagyománya iránt, annak úgy a magyar, mint a református és a keresztyén része iránt. Kérjük Istent, hogy a jövőben is küldjön felelős, áldozatos, szakavatott vezetőket és lelkes táborozókat az évi alkalmakra. Illés Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom