Bethlen Naptár, 1983 (Ligonier)

Dél-Amerika

1983 209 ségét. Kilátásba helyezte, hogy a Világszövetség képviselője meglátogatja a caracasi egyházat, és missziói iratokat küldenek a vidéki szórványmunka segítésére. A gyülekezet lelkésze az ottawai útjával összekötve meglátogatta a New York-i, bridgeporti és clevelandi magyar gyülekezeteket, s prédikált. Biblia­tanulmányt tartott a lelkészek ligonieri évi konferenciáján, s szívélyes kap­csolatot vett fel Bütösi János és Ábrahám Dezső püspökökkel, s a két egy­házkerület lelkészeivel, valamint a kanadai magyar lelkészekkel. A Cleve­land-West Side-i gyülekezet testvéri viszony ápolására kész a caracasi anya­gyülekezettel. A bíztató jelek közé tartozik, hogy Apostol János brazíliai ma­gyar lelkész is meglátogatta a gyülekezetünket. A hazai református és evangélikus egyházakkal való kapcsolatunk vál­tozatlanul jó. Kapunk egyházi missziói kiadványokat, egyházi vezetőinktől köszöntést, közölnek rólunk híreket az egyházi sajtóban, s sokan figyelem­mel kísérik egyházunk életét és munkáját. A presbitérium az egyházigazgatási teendőkön túl irányítja a missziói tevékenységet is. Az évi Közgyűlés megköszönte a lemondott dr. Kezes Béla gondnok csaknem hatéves szolgálatát. Utódjául Vladár Pált választotta meg. Tovább erősödött a gyülekezeti lapunk, az „Üzenet” és olvasói kapcsolata. Dómján János lelkész szolgálata ebben az évben szélesedett azzal, hogy a „Feltámadás” Közös Egyház elnöklelkészévé választotta. Miután a magyar­­országi gyülekezétől kapott kétévi szabadsága lejár, caracasi szolgálatát az 1983. évben előreláthatólag befejezi, és a gyülekezet új lelkészt vár, aki a megkezdett munkát folytatja és vállalja a protestáns magyarok gondozását a délamerikai kontinensen. LÁTOGATÁS PARAGUAYBAN Mikor az ember a téli hónapokban látogat át Paraguayba a corrientesi repülőteret elhagyva, közeledve Paraguay határához, az alanti látvány mindig elképesztő: víz, víz és víz. Eltekintve egy-egy erdősávtól és apró szigetektől s rajta a víz határáig házakkal, tanyacsoportokkal, olyan mint egy tenger a Paraguay és a Parana folyók vidéke. Immár huszonhat éve repülök e vidék fölött, sok téli áradást láttam, de ekkorát, mint idén, még egyszer sem. Az újságok is megerősítették, ez századunk második legnagyobb áradása. A repülőgépen elrendelik, hogy az utasok kössék be magukat, mert le­szálláshoz készülünk. Üjabb meglepetés alattunk: Asunción város terjedelme. Két évtized során rendkívül kiterjedt e város. Emlékszem, hogy 1956-ban s az azt követő esztendőkben még az indián asszonyok és leányok a fejükön hordva a 25 literes agyagkorsókat ivóvizet árultak a belvárosban, mert akkor Asuncióban még nem volt folyóvíz bevezetve. A terek világosszürke szama­rak — melyeken az asszonyok féloldalt ülve, hosszú szivarokat szívva ér­keztek be vidékről áruikkal — „parkoló” helye volt. Gazdáik az utca sarko­kon a földre helyezve áruikat, ajánlgatták a süteményeket, italokat és a zöldségféléket meg a háztartáshoz szükséges holmikat, miközben csecsemői­ket szoptatták. Ma ezek az utca-sarki, földre telepedett árusok, sőt a hírhedt „Petirosi” piac is átalakult, illetve teljesen megszűnt. A föld- vagy bazalt

Next

/
Oldalképek
Tartalom