Bethlen Naptár, 1983 (Ligonier)

Kálvin Egyházkerület

136 BETHLEN NAPTÁR magyar nyelvű istentiszteleteken résztvevők száma több. Általában a gyüle­kezet 75 százaláka rendszeresen jár templomba. A betegek és a családok látogatása a lelkipásztor részéről komoly igénye a gyülekezetnek. Az anya­könyvi adatok szerint az 1982-es esztendőben megkereszteltünk 1 gyermeket. Pünkösd ünnepe alkalmával 2 leány és 2 fiú tett konfirmációi fogadalmat. A templomban házassági hűségesküt tett 2 pár. Örök nyugalomra 1 nőtest­vérünk tért. Sokrétű áldozatos segítségéért a gyülekezet Nt. Csia Kálmán ny. lelkipásztort örökös tiszteletbeli lelkésszé választotta. Elmondhatjuk, hogy magyar református hagyományainkat megtartottuk és a jövőben is igyekszünk azt ápolni. Naponként tapasztaljuk, hogy Isten munkálkodik közöttünk, hi­szen a csöndesség mögött is ott lévő belső lelki harcok és ellenvélemények, amelyek a múltban emésztették a gyülekezetét — lassan csendesen elcsitul­nak, az emberek egymáshoz lelkileg is közelebb kerülnek megszabadulva sok egyéni sérelemtől — megtalálták az Isten hajlékába vezető utat. Nagy szeretettel gondolunk azokra, akik az elmúlt esztendőben bármi­lyen formában munkálkodtak egyházunkban, kiknek munkájok révén gaz­dagodtunk lelkiekben és anyagiakban. Isten gazdag áldását kérjük reájuk és szeretteikre. Isten kegyelme maradjon továbbra is féltve őrzött templo­munkon és kicsiny gyülekezetünkön. Bábi Tibor: EZ A TE NÉPED Mérföldeken át rohantál gyors vonatok ragadtak tova vittek nyugtalan vágyaid, sokszor magad se tudtad, hova. Otthont, új hazát kerestél s hogy minden reményszál elszakadt, most mégis visszatérsz ide, jobb itt az ismerős ég alatt. Itt van, ez itt a te hazád! Hol minden fűszál ismer téged, s a nép — bármi nyelven beszél — mégis, mégis ez a te néped! Ilyennek akartad régen, álmaidban ilyennek láttad. Álmod valóra vált, büszkén vallód magad e nép fiának.

Next

/
Oldalképek
Tartalom