Bethlen Naptár, 1983 (Ligonier)
Kálvin Egyházkerület
116 BETHLEN NAPTÁR együttesen és külön-külön. Nichlos Major jogtanácsosnak. Összes presbitereinknek. Betty Ferenci szorgos titkárnőmnek. A Szenti házaspárnak a házkezelői munka végzéséért. De főként és mindenekfölött egyházcsaládunk minden hűséges tagjának, a kitartó szeretetért és áldozathozásért. A Mindenható Isten, ki minket együttes munkánkban csodáról csodára vezetett, adjon minékünk továbbra is — életutunknak ebben a válságos kanyaréban — életet, erőt, hűséget és példás szolgálat-készséget Első Egyházunk fennmaradásának érdekében és mindenekfelett az Ő Nagy Nevének dicsőségére. ,.Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” — „A Lélek ellen földi por harcolhat, de mit ér el?” CLEVELAND, OH, WEST SIDE Lelkipásztor: Elek Áron Gyülekezetünk, mindannyiónk várakozásán felül, szinte rekord idő alatt kifizette terhes adósságát, ami az építkezés alatt és után közbejött szükséges beruházásokkal együtt több mint 600 ezer dollárra rúgott. Feledhetetlen marad számunkra a kezdet és tervezés közepette jelentkezett félelemérzet és a gyülekezet jövőjéért való indokolt — emberileg indokolt! — aggodalom. E- zekre azonban ez a régi, megpróbált hitben élő gyülekezet megújult hittel, a kálvinista ember bátorságos, felemelt fejével, holnapba-tekintő reménységével válaszolt. Az ilyen magatartásnak mindig volt és lesz gyümölcsérése a keresztyén gyülekezetben. Az adósságmentesség azonban távolról sem old meg minden egyházi problémát: az épület fenntartása, karbantartása, „üzemeltetése” tetemes gondot okoz. A legmodernebb berendezés is magán hordja az emberi tökéletlenség sztigmáját. Valahol, valami állandóan javításra szorul. Mennél komplikáltabb a szerkezet, — ez a lehetőség annál valószínűbb. A gyülekezet áldozatos tehervállalása mellett egyházi rendezvényeink társadalmi jellegű öszszejöveteleink, terembérletünk és bingónk tetemesen hozzájárulnak a súlyosan megnövekedett anyagiak elhordozásához. Minden hétvégén bérlik nagytermünket a legváltozatosabb események, úgymint esküvők, bálák, évfordulók, ünnepségek tartására, mert a lehető legmodernebbül van felszerelve és a legpéldásabb rendben, tisztaságban tartva lelkes kezelőnk, Gonder Rogerné vezetése alatt. Hetenként egyszer tartunk bingót, a környék lakosságának, egyházunk érdeklődő tagjainak a nagy megelégedésére, a vonatkozó állami törvények legszigorúbb szemmeltartása mellett, készséges egyháztagjaink szolgálata révén. Maxim Ernőné vezetése mellett mintegy 45 egyháztagunk szolgál ebben a munkában. Gyülekezetünk tagsági megoszlása talán a legsajátosabb a többi egyházakkal való összehasonlításban, mert a népi összetételben minden csoport, régi marikások, azok leszármazottai, a DP-k, szabadságharcosok egyaránt magukénak érzik. Ez a szituáció néha súrlódásokhoz vezet, amit azonban felold a közös szolgálat, egyházunk fenntartásának a vágya. Gyengeségünk forrása ez sokszor, de máskor pedig az erőnkké.