Bethlen Naptár, 1982 (Ligonier)

Egyesült Államok - Kálvin Egyházkerület

78 BETHLEN NAPTÁR ROSSVILLE, N.J. — Lelkipásztor: Dr. Vitéz Ferenc Egyházunk élete az 1980-ik esztendőben is, régi megszokott rendje szerint, zavartalanul haladt tovább. Az egyház népe békességben és szere­­tetben él, példát mutatva. Számra nézve kis egyház, szívre tekintettel nagy egyház. hálát adunk Istennek, hogy az 1980-as év folyamán senki sem halt meg. Egyházunk tagsága maradt, mint volt: 19. 1980 folyamán volt 19 alkalommal istentiszteletünk, átlag 11 személy volt jelen. Urvacsoraosztás hatszor volt, átlag 13-an vettek úrvacsorát. Látogatás és kórház látogatás volt 15 alkalommal egyháztagoknál, nem egyháztagoknál 5 alkalommal. A látogatást legtöbbször Tóth Károly, al­kalmanként a lelkipásztorral együtt végezte. A betegek részére Tóth Károly jegyzőnk kártya küldésével is kifejezte jókívánságát. Pénzügyi helyzetünk a következő: Áthozat 1979-ről $5,904.02. Bevétel 1980-ban $1,877.85. Összes bevétel 1980-ban $7,781.87. Kiadás 1980-ban $1,270.50. Maradvány 1980 december 31-én $6,511.37. Hálásan köszönjük meg Tóth Sándor és családjának, amiért a temp­lomkertet rendben tartották. Köszönjük az asszonyoknak, amiért a temp­lom belsejét gondozták, és az úrasztali edényeket tisztán tartották. Köszönjük jegyzőnk, Tóth Károly, számtalan szolgálatát. Végezte a templom fűtését, az egyház írásbeli szolgálatát. Köszönjük, hogy az egyház­megye, az egyházkerület gyűlésein megjelent, s hogy a lelkipásztorral részt vesz a környékbeli egyházak ünnepségein. Köszönjük, hogy a gyülekezet tagsága részt vett a lelkipásztor 25 éves jubileumán Perth Amboyban, a közös jubileumon. Isten tartsa meg továbbra is egyházunkat és áldja meg szolgálatát. SOUTH NORWALK, CT. — Lelkipásztor: Szabó Zoltán Egyházunk népe Istenbe vetett hittel, törhetetlen hűséggel és áldozat­­vállalással munkálkodik, hogy az Ige tisztán és elegyítetlenül hirdettet­­hessen ebben a háborgó, bűnökkel terhelt, bizonytalanságban élő világban. 1980. szeptemberétől időrendben a következő kiemelkedőbb események­ről számolhatunk be: Ifjúsági istentiszteletet tartottunk októberben, melyen ifjaink végezték a szolgálatot mindkét nyelven. A Reformáció istentiszte­leten mindkét nyelven egyházunk presbiterei szolgáltak. — Férfikörünk szüreti bálját szép siker koronázta. Vasárnapi Iskolánk vendégül látta az egyház gyermekeit és ifjait “Halloween” alkalmával álarcos összejö­vetelükön. Novemberben a Keleti Egyházmegye Őszi Munkás Konferenciáját lát­tuk vendégül egyházunknál. — Évi bazárunk minden eddigit felülmúló haszonnal zárult, melyhez nagyban hozzájárult a hirdetés fontosságának felismerése, újságban, rádióban, művészi érzékkel elkészített plakátok el­helyezésében. A sok fáradságos munka eredménye nem maradt el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom