Bethlen Naptár, 1982 (Ligonier)
Kovács Pál: "Az Úr hegyén a gondviselés"
1982 35 Amit ő már akkor hangoztatott, 30 évvel később az állami, egészségügyi szervek törvényerejűvé is emeltek. Ezzel együtt természetesen a megszigorított állami rendszabályok szükségessé tették a Bethlen Otthon átminősítését “idősek otthona” kategóriából “nursing home” minőségbe, ahol “intermediate” és “skilled” gondozás is van. így tehát az öregkori, valamint a gyógyíthatatlan betegségek huzamos és szakszerű kezelését a falakon belül tudjuk ellátni, a hivatásos és állam által megszabott mennyiségű ápolói gondozással. Míg intézetünk betegellátása, a mai idők követelményeinek megfelelően, egyre professzionálisabb képet ölt, egyidejűleg a sokféle állami követelmény nagyban megnehezíti és komplikálja életünket. Azonban bármennyire nehéz legyen is ez a szolgálat, ha eredményekben gazdag és fejlődést mutat, akkor mégis felemelő, biztató és háládatos. 1981-ben is ezt éreztük! Ez év folyamán a főépület összes téglafalát, ahol az évek és idők viszontagságai következtében a kötőanyag meglazult, vagy A főnővér Fran McDowell 10 éves szolgálatát ünnepeltük