Bethlen Naptár, 1982 (Ligonier)
Bertalan Imre: Előszó: Áldott magvetés
1982 31 Bertalan Imre ÁLDOTT MAGVETÉS “Itt valahol, ott valahol, esett szép szomorú fejekkel Négy öt magyar összehajol ...” Ady Endre írta ezeket a sorokat: “Négyöt magyar összehajol” című versében. Mintha a nagy költő ott ült volna, ahol ők ültek, vándorbotra támaszkodó magyarok, amikor először szakadt rájuk az idegen föld első megtapasztalása, a testvértelenség, a magány. Ezernyolcszázkilencvenhat július 4-ét írták, amikor valahol, New Jersey állam fővárosában, négy-öt magyar, néhány pap és világi vezető, esett, szép, szomorú fejekkel összehajolt, hogy a fejek és szívek összehajlásából egy áldott magvetés legyen. Igen, az Amerikai Magyar Református Egyesület megalakulásának dátuma 1896, a magyar honfoglalás 1,000. évfordulója. Erre az esztendőre esik, hogy Amerikában új honfoglalásra indul, az egyre nagyobb hullámokban partjaira érkező, bevándorló magyar. Szülőföldjükön földművelők voltak. Itt, bányász és ipari munkával keresik kenyerüket. De a magyar ember a gyárkémények világában, bányák mélyén, kohók tüzében is megmaradt ősi foglalkozása mellett: magvető maradt. Négy-öt magyar összehajolt, először New Jerseyben, azután Ohioban, Pennsylvaniában, Michiganben, Illinoisban, Indianában, New Yorkban, és elkezdődött egy áldott magvetés. Először öt-hat búzakalász termett, de a vetés állandóan sokszorozódott, mígnem, 85 év alatt, egy szinte beláthatatlan búzatengerré szemeseden, melyben azóta is. szüntelenül folyik a vetés és aratás. A Református Egyesület szolgálata az emberi szív két legmélyebb érzéséből fakadt: Az Isten és az ember szeretetéből. Kezdetben csak négy-öt kenyerük termett, de mivel hálával szegték meg, és Isten nevében szeretettel osztogatták szét a morzsákat, ezreket elégítettek meg, árvákban, aggokban, elhagyatottakban, a csodához hűen megsokszoródott kenyérrel. Úgy vagyok veled, drága Református Egyesület, mint Urunk az Isten országának hasonlataival, több példázatban érzékeltette velünk milyenlétét. Nekem hasonlatos vagy egy magvetéshez mely ötven, hatvan és százszorosán termett. Első termése az amerikai magyar munkás-család biztonsága, holnapja, szolgálata. A korlátlan gazdasági szabadverseny korá-