Bethlen Naptár, 1981 (Ligonier)

Kovács Pál: Tovább épül a Bethlen Otthon

1981 BETHLEN NAPTAR 39 munkra. A főtisztviselők: Vargó Elemér alelnök-titkár és Mol­nár József pénztáros, baráti és testvéri segítséggel a Bethlen Otthon ügyének előrevitelében fáradhatatlanok. Szűcs Bálint alelnök, mint az építési bizottság elnöke, Intézetünk ügyének szívét-lelkét odaszentelő példakép előttünk. Nem csoda tehát, hogy a szeptember 30-i Felügyelő Bizott­sági gyűlésen a Nyugdíjasok Központjának egy újabb egységét: két apartmentnek a felépítését határoztuk el. Ezúttal két háló­szobás lakosztályokat, melyre máris sok érdeklődő van. Az építkezést november elején meg is kezdtük. Építész-mérnö­künk: Michael Sabo 14 lakóegységet tervezett, mely szinte egy kis modern falu képét hordja majd magán, ahol az épületek központjában ékeskedik kis templomunk, fehér tornyával az égre mutatva, gondviselő Istenünkre. Most pedig legyen szabad, a hosszú éveken keresztül a Bethlen Otthon szolgálatában velünk összenőtt elnökünk: Ft. György Árpádtól búcsút vennem, aki 1981. január 1-el nyug­díjba vonul. Testvéri támogatása, adminisztrációs feladataim végrehajtásában bizalma, nagy erőforrást jelentett számomra. Mindig és minden körülmények között számíthattam rá. Kö­szönöm ezt neki és kérem a jó Istent áldja meg Öt és kedves Feleségét: Pálmát jó egészséggel, boldog és számos nyugdíjas esztendővel. Mivel azonban Egyesületünk, Intézetünk holnapját építeni és szolgálni tovább kell, a Bethlen Otthon nagy családja nevé­ben, ezúton is szeretettel köszöntjük új elnökünket: Nt. Ber­talan Imrét és kedves Feleségét: Margitot. Hisszük, hogy el­nökletével, irányításával, további eredményekben gazdag kor­nak nézünk elébe, melyért nem szűnünk meg dolgozni és imád­kozni mi sem. “Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?" K.P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom