Bethlen Naptár, 1981 (Ligonier)
Bertalan Imre: Egy ajándékba kapott élet
1981 BETHLEN NAPTAR 35 Jól beleillett ebbe a korszakba az ifjú lelkipásztor. Ahol egyházi épületek még nem voltak, ott újakat épít. Ahol már állnak a falak, pezsgő életet visz közéjük, adósságot törleszt hihetetlen gyorsasággal. Ahol csak megfordul, a szentegyház épül “sok ékes épületekkel”. Közben önmaga építését, művelését sem hanyagolta el. Tovább tanul a Drew és Columbia egyetemeken. Utóbbin mesteri fokozatot nyer. 1942 februárjában feleségül veszi Frankó Pálmát, egy bevándorolt magyar család már Amerikában született leányát, akiben valóban hozzáillő élettársat és segítőtársat nyer a szent és boldog házasságban. Pálma tiszteletes asszony eszményképévé válik az amerikai magyar református papnénak. Házasságukat Isten két gyermekkel áldotta meg. Pálma Zsuzsanna New Yorkban, Róbert György Elizabethben született. A György Árpádban rejlő vezetői talentumot egyházi közössége korán felismeri és mindvégig igénybe veszi. Szolgálta a nyugati egyházmegyét a titkári, alelnöki és elnöki feladatkör betöltésével. Egyházkerületi síkon is végigszolgált minden tisztséget. 1963-ban közegyházi szolgálata illő tetőzéseként, az Egyházkerület bizalma, elnöki minőségben, az Egyházkerület élére állítja. Egyházaink mellett amerikai magyar református életünk közös alkotása az Amerikai Magyar Református Egyesület. 1957 előtt chicagói vonatkozásban munkása, attól kezdve vezértestületi tagja. 1968-ban lemond lelkipásztori állásáról és átveszi az Egyesület titkári munkakörét. Az 1976-ban tartott konvenció pedig elnöknek választja meg. György Árpád élete a szakadatlan többre bízatás története. Egyház és Egyesület szolgálatában mindig több és több feladat, magasabb hivatás várt rá. Közülük egy is erőn felüli feladat. Neki mindkettő osztályrészéül jutott. A kettőt még végiggondolni is sok, hát még végigszolgálni. Szereti fajtáját, az amerikai magyarságot, mely őt közéletünknek adta. Népe is szereti, megbízott benne. Nemcsak a lelki kincsek gondozását bízta rá, de az egyik legtekintélyesebb amerikai magyar vagyon, az Egyesület vagyonának kamatoztatását, szeretetintézményünk kormányzását. Mindezekben hű sáfárnak bizonyult. Abban is sorsvállalás, de már a kellemesebb, jól megérdemelt része, hogy oda vonul vissza, ahova a nyugdíjas esztendőket élvező magyarság nagy része húzódik, a meleg Floridába. Áldja meg az Isten önmagában, élettársában és gyermekeiben a napsugaras évek hosszú sorával. Nt. Bertalan Imre