Bethlen Naptár, 1980 (Ligonier)
Kovács Pál: "Cselekvő szeretet" a Bethlen Otthon 1979-es életében
28 BETHLEN NAPTÁR Márkus Andrásné, Fairport FI arbor, Ohio, Egyesületünk 3 osztálya nevében átadja az $500.00-5 Bethlen Otthon adományt Nt. Kovács Pálnak. Bethlen Otthon vasárnapot tarthattunk. Hálásak vagyunk a több mint harminc látogatásért a különböző csoportoknak, egyházi és világi szervezeteknek, hogy törődésükkel szeretetet hoztak Otthonunk lakóinak életébe. Hálásak vagyunk két egyháznak, hogy “örökbefogadottjaikat” ebben az évben sem hagyták el. A magam részéről pedig hálás vagyok Ft. György Árpád elnökünk felé, valamint Egyesületünk három főtisztviselője felé, akik együttműködésükkel minden körülmények között mellettem álltak. Hálás vagyok a Felügyelő Bizottság és az Építkezési Bizottság tagjainak, különösen Szüch Bálint alelnöknek, aki Egyesületünk és Otthonunk iránti nagy szeretettel és körültekintő gonddal, gyakori személyes látogatásával szorgalmazta az építkezést. Mindenek felett pedig hálásak vagyunk a mi Urunknak, hogy ezévben is a Bethlen Otthonban “nem szóval szerettünk, sem nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal.” (I. János 3:18) a!U