Bethlen Naptár, 1979 (Ligonier)

Versek

EGY HAJDANI TEMPLOMRA

Nádfödeles pajta, sár-alkotmány lehetett, mégis szentegyháznak ékesen neveztetett; áldott áhítatra magába fogadta a kis gyülekezetét.

Taposott jobbágyok, német elől szököttek, török sarcát sínylők, „e szent helyre feljöttek”; bocskorban, mezítláb; szomjúhózva itták próféták mit hirdettek.

Testben szakadozva, szabadulva gályákról, szólt hatalmas szóval toprongyos prédikátor: gátakat sodort már válaszul a zsoltár, zúgták mint erős tábor.

Idáig lopódzott, itt talált lakozásra napnyugati Kálvin tilalmas tanítása;

kert alatt toportyán, harsant égő portán tatár ló vonítása.

Dűlt itt pőre átok pápás álnok urakra,

Ántikrisztus-nyájas pilises tar papokra, aranyozott, fényes, bálványos-tömjén es palota-templomokra.

Mi más hajlék volt ez !: puszta négy fal, tapasztott tojáshéj, akárki melyet földbe taposhat, hadak tengerében rút sajka, törékeny, tárgya minden gonosznak.

Mégis megtartódat benne becsüld, magyarság, ország lappangott itt, mikor nem vala ország: ő árváit Isten vezérelvén hitben, lett Bástya és Bátorság.

Két vad pogány melyet zúzott-facsart mint sajtó, nép dacolhatott itt, zsidók jaját sóhajtó, helvét tant citáló

magára találó, Csanádi Imre

térdet-fejet nem hajtó. (1920— )