Bethlen Naptár, 1979 (Ligonier)

Kanada

1979 211 tés és az évi bazáraink munkálataiban erősen kivették részüket, akiknek ez­úton mondunk köszönetét. Rendeztünk kirándulást Niagara Falls-ra autóbuszon, melyen 36 sze­mély vett részt. Meglátogattuk Gara Dezső testvérünket, kinek kedvességét és szíves vendéglátását ezúton is szeretettel köszönjük. Részt vettünk a hamil­­toni testvér-egyház új szószék szentelési ünnepélyén is. Az Úr hazahívta: Mrs. Molnár Eolalia, Czakó Jánosné, Tóth Gyula és Kézi Sándor testvéreinket. Istenünk vigasztaló kegyelme maradjon szerette­iken, és legyen áldott az Úrhoz költözött testvéreink emléke. TORONTO, ONT. — Lelkipásztor: Seress Ödön Teológus: Dr. Dékány István Gondnok: Kiss Károly, algondnok: Bulyáki Kálmán, pénztáros: Dir­­bász János, jegyzők: Soós Zoltán, Dr. Szőczi Árpád. Nem kezdhetjük beszámolónkat másképp, csak azzal, hogy újra bi­zonyságot teszünk Isten gondviseléséről. Nemcsak a múlt évért vagyunk hálá­sak az Úrnak, hanem az 50 esztendőért, mely fél évszázad alatt minden bűnünk, tehetetlenségünk és nyavalyánk ellenére is megtartotta Torontói Magyar Református Egyházát. Bukások után felemelt, csüggedéskor meg­erősített és igyekezetünkben megáldott. És ma is tart, s ha lassan is, de mindig növel, gyarapít és újabb szolgálatokkal bíz meg. Az Úrnak való engedelmesség felelőssége és feladata erősödik a gyülekezet lelkében. Isten­tiszteleteink, bibliaóráink légköre bizonyítja ezt. Úgy gondoljuk, nem szükséges a gyülekezet belső és külső munkájáról újra részletes beszámolót írnunk. A múlt évi Bethlen Naptárban benne van. Mégis ki kell emelnünk az immár második évben megrendezett egyházi vezetők csendesnapjait. Bizonyságot teszünk arról, hogy a gyülekezet veze­tőinek és rajtuk keresztül az egész gyülekezetnek áldásul szolgál az őszi két csendesnap. Néhány adatot is jelentünk: hitvalló felnőtt egyháztagjaink száma 350, az istentiszteletek átlagos látogatottsága 153, úrvacsorázók átlaga 146. Ke­resztelés 13, házasságkötés 10 volt. A lelkész 14 temetése közül egyháztag csak 2 volt. Vasárnapi iskolánk 72 gyermeket tart számon, jóllehet az átla­gos létszám vasárnaponként kb. 40 gyermek. Újra csak hálát adunk Istennek minden lehetőségért és minden szol­gálatáért, melyet magyar atyánkfiái között végezhetünk. Az OSHAWAI gyülekezetei Dékány István teológus szolgálja. Az eddig kéthetenként és vasárnap délután tartott istentiszteletek helyett, az ősztől kezdve minden vasárnap délelőtt 9 órakor van Oshawán istentisztelet. VANCOUVER, B.C. — Lelkipásztor: Szamosközi László A presbitérium tagjai: Szlivka Rudolf; egyházmegyei megbízottak: Fá­bián Lajos, Baraksó János; a Magyar Iskola felelőse: Murguly László. Gazdasági Tanács: elnök: Molnár Béla; alelnök: Takács Károly; jegyző: Hajdú Gyula; Pénztáros: Somogyi Tibor; Ellenőrök: Balatoni Gyula, Hajdó

Next

/
Oldalképek
Tartalom