Bethlen Naptár, 1979 (Ligonier)
Versek
VÁR A VIZEN (részlet) Jóakaratú szép sárkány, magyar nép, minden század mért üti le fejed ? S honnan s miért egyre az akarat még századonként újra növesztened ? Mert miért nőjjön, ha mihelyt kinő, megint csak porba hullik az a fő ? — kérdem egy nyelvvel kérdő s felelő; úgy jajduló, hogy épp e csüggeteg panasszal mutatja, lám fölmered — utolszór is ! — a vak, nyakas erő. De bánom is én, hogy a Vár ledöntve ! Csak állna — bárhol — álombéli váza, a lényege, mely rakóit fűtötte ! Szalad a Duna tik-tak-csillogása, viszi gúny-fénnyel a „honszerző” Árpád lovasrohamát, Szent István palástját, Koppányt, a székely Gyulát, vitte Erdélyt, vitte az elvért-ölteket s az elvért ölöket, végül az elvet magát — Állítsátok meg e sodró Dunát! Kisérteni a sorsot! Nem is oly rég, volt perc, — mely tán ma sem csak üres emlék, de föladat: hogy újra egybeálljon egy nemzet, itt, a Duna-Tisza tájon, mind az — „Ady-ék szerinti” magyarból, (mint rég a finnből, ugorból, — kabarból!) Gyermek álom, de a szív megdobog: árva, — anyád lesz ! cseléd, — otthonod ! lesz ház, amelyből el senki se vágyik, mert ki-bejárhat benne mindhalálig. Illyés Gyula (1902- )
