Bethlen Naptár, 1979 (Ligonier)

A Kálvin Egyházkerület

124 BETHLEN NAPTÁR Rendszeresen részt veszünk a vasárnap déli Református Rádió-Negyed­óra szolgálatban, s már második éve minden vasárnap este 7-kor külön rádió-áhítatot tartunk az FM 105-ön, néhány egyháztagunk missziói szol­gálataképpen. Gyülekezeti értesítőnket, az Üj Uton-t havonta több mint 300-an várják és olvassák. Csütörtök esténként bibliaóránk van, vasárnap reggel ima-közösségünk. Havonta egyszer pedig gyülekezeti biblia-iskolai összejövetelt tartunk a vasárnapi istentisztelet végeztével a lelkészlakásban, felnó'ttek számára. A hónap első vasárnapja egész kis seregszemle, úrvacsora osztással, gyülekezeti ebéddel, amit rendszerint műsor is követ, valamint presbiteri és nőegyleti összejövetelekkel, egészen az esti órákig. Különlegesebb alkalmaink voltak ismét a márciusi József-Sándor napi ebéd, a novemberi Bacsó-emlékebéd, egykori örökhagyóink tiszteletére, va­lamint az Apáknapi Piknik, az új, léghűtött Hallban. Az elmúlt ősszel jólsikerült bankett keretében adtuk át az átépített Kossuth Hallt rendel­tetésének. Egyhákerületünk püspöke, dr. Bütösi János ekkor emlékezett meg az Ács Gedeon által tartott legelső new-yorki magyar istentisztelet 125 éves évfordulójáról. Áprilisban pedig Kiss Károlyék aranylakodalmát ünnepeltük meg igen szép látogatottság mellett és igazán örvendező légkör­ben. Az ünnepeltek a bankett tiszta jövedelmét, közel 2,000 dollárt egy új templomajtó beszerzésére ajánlották fel, mondván, hogy „eleget koptattuk már csak mi magunk is a régit”. Kifelé is jelt adtunk magunkról időközönként. A részben templomunk­ban készült színes, magyartémájú holland TV filmet ez év augusztusában közvetítette a nyugat-európai hilversumi TV állomás és a hallgatóság nagy tetszéssel fogadta azt. Azután képviseltettük magunkat a new-yorki Kos­­suth-szobor felállításának 50. évfordulóján is, amit annakidején akkori lel­kipásztorunk, dr. Takaró Géza és akkori főgondnokunk, Berkó Géza lap­­szerkesztő kezdeményeztek és szerveztek. Szeretetszolgálati adakozásunk idén is széleskörű volt. Adományaink mentek — részint állandó gyülekezeti „szeretetperselyünkből” — a johns­­towni árvízkárosultak, az erdélyi földrengés-sújtottá egyházak, valamint a buenos-airesi magyar református egyház felé és Magyarországra, két fiatal teológus megsegítésére. De nem lenne teljes a kép, ha kihagynánk a kislétszámú, de igen te­vékeny Lorántffy Zsuzsánna Nőegylet munkájának értékelését. Ebédeket, banketteket, ételvásárokat, bazárt készítettek elő, tésztát gyártanak, s a kisebb összejöveteleket „traktálják” áldozatosan és örömmel. Néhány tag­jukat külön is megemlítjük: Bódy Helén, Bruschi Gizella, Bodai Paula, Di­cső Barbara, Horváth Helén, Kiss Erzsébet, Kiss Károlyné, Kubszky And­­rásné, Nagy Gyuláné, Hankóczy Margit, Monoky Katalin, Sutch Istvánná, Tompa Ferencné, Mendly Klára, Watz Rózsika, Yurcsák Zsófika, Dr. Rózsa Györgyné és sokan mások. A Presbitérium tagjai ebben az évben: Baján Gyula, Bandy Miklós, Bállá Ernő, Bodai Ferenc, Csizmazia Kálmán, Frank Györgyné, Héthy Jó­zsef, Horváth Gyuláné, Kiss Károly, Menyhért Lajos, Nagy József, Naszády Erzsébet, Réthy József, dr. Rózsa Györgyné, Sutch István, Tompa Ferencné. Gyülekezetünknek mintegy 250 adakozója van, akikből nem egészen 100 az egyháztagok száma.

Next

/
Oldalképek
Tartalom