Bethlen Naptár, 1978 (Ligonier)
Nagy Lajos: Előszó
ELŐSZÓ Sokkal inkább igazabb volna, ha ezt írnám: Utószó. Az idő homokóráján gyorsan leperegnek a szemek. Az élet elfut, a szolgálat letelik. Ez év október 14-én lettem 66 éves s ez év szeptemberében múlt, hogy 43-ik éve viselem a magyar református lelkipásztorok fekete palástját. A Bethlen Otthon gyermek munkája — miután nincsennek és nem voltak gyermekek 1977 július 31-én megszűnt. 1978 február 1-től csak egy adminisztrátor lesz a Bethlen Otthonban. Kovács Pál fiatal ember, az élet kezdetén van s öt gyermeket kell felnevelnie. Az én napom lemenőben, gyermekeimet kitanítottam, felneveltem s úgy illet s ez volt a becsületes papi magatartás, hogy én álljak félre. Ki megyek egy kis magyar gyülekezetbe szolgálni és hirdetem az Igét míg élnek s ha kell a magyar imádságot borítom megfáradt arcukra szemfedőnek. Szolgálok Uramnak fajtáim között míg elfogadja tőlem a szolgálatot. Szerettem a Bethlen Otthonban a szeretetszolgálatot. Egy nagyobb egyház kivételével végig prédikáltam magyar Amerikát s minden templomban hirdettem az Igét. Lelkipásztorok és családjuk szívesen fogadtak s minden lelkészlakban a régi hazai parókiák vendégszeretetét és barátságát élveztem. Jó volt népünkkel találkozni, mert nagyon sok hívünk falujában megfordultam, mint pataki mendikás és legátus, sok falunak papját is vagy rokonságot ismertem s nem volt idő kibeszélni és ki örvendezni magunkat. Szerettem a magyarság szolgálatát s jó volt a világon szétszórt magyarsággal levelezgetni s barátkozni. Mindenki leveléből kiragyogott az igaz magyarság. Áldjon meg Isten mindenkit gazdagon fajtája szereteteért. Mindenki magyar úr, vagy mondjuk igaz magyar ember volt, akivel találkoztam. Akadt olyan is (perc emberkék), akik sárt dobtak felém, de hála Isten Arany János bölcsessége megtanított hogyan viseljem el azt.
