Bethlen Naptár, 1978 (Ligonier)

Egyesült Államok - A Kálvin Egyházkerület

1978 155 RESEDA, CALIF. — Lelkipásztor: Kálmán Szabolcs Minister emeritus: Szabó Antal. Aktív év volt. Nemcsak mi, de a Szentlélek is aktívan munkálkodott közöttünk. Gyülekezetünk továbbra is Los Angeles környékének egyik leg­­fejlődőbb, és szellemében legmodernebb egyháza. Létszámot tekintve a kis gyülekezetek közé tartozunk. A 194 bejegyzett felnőtt egyháztagunk 112 családot képvisel, bár ezek egyharmada vissza­húzódott és gyakorlatilag nem vesz részt az egyház életében. Ugyanakkor sokan a még nem-tagok közül máris építői egyházunknak. Álljon itt bizony­ságul az 1976 évi adakozás-kimutatás: 25 család adakozott évi $200 felett, ezekből kettő $1,000 felett is. További 54 család adott $50 és $200 között, míg 151 család $50 alatt. Külön öröm, hogy az egyház körüli munkák és a minden vasárnapi főzések legnagyobb része már nem egy-két család rendszeres “megszakadásával” jár, hanem az év folyamán kisebb-nagyobb mértékben legalább 60 család részt vállal a munkálatokban. Az egyházi élet ütőere az istentisztelet. A látogatottság rendszeresebb és emelkedik; a lelkűiét mélyül. Gyülekezeti éneklésünk szépen javul az utóbbi években. Istentiszteletünket néhány perces énektanulással kezdjük, ahol a magyarországi énekeskönyv ritmikus énekeit gyakoroljuk. Kicsi kórusunkban szülők és gyermekek együtt énekelnek; különösen emléke­zetes marad a karácsonyt előkészítő gyertyafényes istentiszteleti szolgálatuk. Az igét ekkor Pásztor Sándor író hirdette. Új tradíciót kezdeményeztünk, amikor október első vasárnapján közös angol-magyar istentiszteletet és világtestvériség úrvacsorát tartottunk az egyik közeli nagy amerikai testvér-egyháznál. Azt követően, magyar ebéden és kultúrműsoron keresztül ismertettük meg gyülekezetünket és magyar gyökereinket amerikai testvéreinkkel. Már is több amerikai gyülekezet kért minket, hogy az elkövetkezendő évek világtestvériség úrvacsoráit náluk és velük közösen tartsuk. A 14 tagú Presbitérium is egyre inkább megízleli a közös egyház­vezetés örömeit. Összetételük tükrözi a gyülekezet ökumenikus jellegét. A Presbitériumban 4 nőtestvér is szolgál. Áldott ajándék az ő résztvételük. Az egyház főgondnoka idén ismét egy nőtestvér Welch Magda személyében. Márciusban 3 napig egyházvezetőségi csendes napokat tartottunk 23 részt­vevővel a közeli hegyekben, ahol gyülekezetünk célkitűzéseit állítottuk össze. Emlékezetes marad a 6000 láb magas csúcson tartott szabadtéri úrvacsora. Ketten konfirmáltak az idén; saját megfogalmazásukban tettek bizony­ságot hitükről és ismereteikről. Körülményeinkhez képest alapos előkészí­tést kaptak: bojt és pünkösd között 13 héten át találkozás és 2 napos csen­desnap a hegyekben, összesen 25 órás elmélyült és őszinte beszélgetésre adott alkalmat. Gyermekeinknek kedves játék és mese-délutánt szerveztünk, majd ten­gerparti kirándulást, a heti vasárnapi iskolai foglalkozások mellett. Rend­szeresen részt vesznek az istentiszteleten, s az igehirdetés egy része nekik szól, utána két korcsoportra osztva 7 önkéntes tanár foglalkozik velük. A tanítás, és általában egész egyházi életünk magyar nyelvű, kivéve a havi

Next

/
Oldalképek
Tartalom