Bethlen Naptár, 1977 (Ligonier)
Nagy Lajos: Az 1976. évi nyári iskola
1977 93 AZ 1976. ÉVI NYÁRI ISKOLA Ötvenöt éve tanítja naponta a Bethlen Otthon az itt lévő gyermekeket magyar nyelvre, magyar énekre és dalra, hős történelmünkre, s arra a feledhetetlen föld ismeretére, amit úgy hívunk, hogy szép Magyarország. Nyári iskolánk immár 22 éve áll fenn, ahová az ország minden államából jönnek össze jó magyar szülők gyermekei. Hetedik éve vagyok igazgatója a magyarság szeretetintézményének. Mielőtt igazgató lettem, többször írtam nyári iskolánkról. Mióta igazgató vagyok, évente számolok be iskolánkról. Mi újat lehet írni erről a nyári magyar iskoláról? Én is úgy vagyok az iskolánkkal és vizsgánkkal, mint Béky püspök úr. Amikor már mindenki elment azt mondja nekem: az eddigi vizsgák között ez volt a legjobb.... Elmosolyodtam, mert ugyanezt mondotta két évvel ezelőtt is. (A múlt évben Nairobiban, Afrikában az Egyházak Világtanácsa gyűlésén mondta el a magyar sérelmeket) Magyar szívünknek az az érzése minden vizsga után, hogy ez volt a legjobb. Elgyönyörködött szemünk a magyar színekben, szép kicsi magyar gyermekekben, akiket magyar ruhába öltöztettek szüleik, vagy a Bethlen Otthon. (A Bethlen Otthon magyar huszár nadrágjai nagyok voltak s a végén majdnem török bugyogónak látszottak kis magyarjainkon, de eltűrték.) A lányoknak a szülők hoztak magyar ruhákat, pártákat. Szívet gyönyörködtető magyar babák voltak. Reméljük, hogyha ezek a gyermekek felnőnek, szo-Dr. Béky Zoltánt virágcsokorral üdvözlik a nyári iskola gyermekei.