Bethlen Naptár, 1977 (Ligonier)
Vörösmarty Mihály: A vén cigány (vers)
A VÉN CIGÁNY Húzd rá cigány, megittad az árát, Ne lógasd a lábadat hiába; Mit ér a gond kenyéren és vízen, Tölts hozzá bort a rideg kupába. Mindig így volt e világi élet, Egyszer fázott, másszor lánggal égett; Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbúi bot; Szív és pohár tele búval, borral. Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbúi bot; Szív és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal! Véred forrjon mint az örvény árja, Rendüljön meg a velő agyadban, Szemed égjen mint az üstökös láng, Húrod zengjen vésznél szilajabban. És keményen mint a jég verése, Odalett az emberek vetése — Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal! Tanulj dalt a zengő zivatartól, Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl; Fákat tép ki és hajókat tördel, Életet fojt, vadat és embert öl; Háború van most a nagyvilágban Isten sírja reszket a szent honban. Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyütt vonóbúi bot; Szív és pohár tel^ búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal! Kié volt az elfojtott sóhajtás, Mi üvölt, sír e vad rohanatban, Ki dörömböl az ég boltozatján, Mi zokog, mint malom a pokolban? Hulló angyal, tört szív, őrült lélek, Vert hadak, vagy vakmerő remények? Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbúi bot; Szív és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal! Mintha újra hallanék a pusztán, A lázadt ember vad keserveit, Gyilkos testvér botja zuhanását, S az első árvák sírbeszédeit, A keselynek szárnya csattogását, Prométheusz hallhatatlan kínját, Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbúi bot; Szív és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal! A vak csillag, ez a nyomorú föld Hadd forogjon keserű levében, S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől Tisztuljon meg a vihar hevében, És hadd jöjjön el Noé bárkája, Mely egy új világot zár magába. Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbúi bot; Szív és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal! Húzd, de mégse, — hagyj békét a húrnak; Lesz még egyszer ünnep a világon; Majd ha elfárad a vész haragja, S a viszály elvérzik a csatákon, Akkor húzd meg újra lelkesedve Isteneknek teljék benne kedve. Akkor vedd fel újra a vonót, És derüljön zordon homlokod. Szüd teljék meg az öröm borával, Húzd, s ne gondolj a világ gondjával. Vörösmarty Mihály
