Bethlen Naptár, 1977 (Ligonier)

Nagy Lajos: Országos Presbiteri Konferencia

BETHLEN NAPTÁR NT. DR. BÜTYKÖS BÉLA 1896 -1976 Már naptárba került halottainkat elsirattuk, az 1977-ik évi naptárt kiszedtük, amikor jött a szomorú hír, hogy Nt. Dr. Bötykös Béla visszaadta lelkét teremtőjének. Perbenyiken, Zemp­lén megyében született. Az első világháborút végigharcolta mint géppuskás katonatiszt, hol kilenc kitüntetést kapott. Mint kis diák, magam is láttam, hogy kemény csaták hősei alázatos teoló­gusokká szelídültek s kard helyett bibliát vettek a kezükbe. Dr. Bötykös Béla elvégezte a jogot, doktorátust szerzett, de szíve a teológiára küldte. A háború után elvégezte a debreceni teológiát és 1922 január 10-én Uray Sándor neves debreceni lelkésznek a segédlelkésze lett. A gyermek neveléshez értett különösen és gyer­mek istentiszteletei híressé lettek nemcsak Debrecenben, hanem az egész Tiszántúlon. Majd három évig Vas Mihály gégényi esperes lelkésznek lett a káplánja, hol az egyházi közigazgatást tanulja meg s az ifjúság nevelésére szerez bőséges ismeretet. 1926. december 24-én érkezett Leechburgba és 1927. január 2-án lett lelkészi állásába beiktatva, ahol 19 hónapon át hűséggel szolgált. 1928 augusztus 4-én detroiti lelkész lett, ahol nagy lel­kesedéssel elkezdi az ifjúság és a gyermekekkel való foglalkozást. Leechburgban nyári iskolájába több mint száz gyermek jár. Leech­­burgban is, Detroitban is csodát művel a gyermekekkel. Betanítja őket János Vitéz, Bob herceg, Falu Rossza színdarabokra. Gyer­mekeit elviszi Clevelandba vendégszereplésre s a jó clevelandiak nem nem győzik szeretetükkel elhalmozni az Amerikában született, de magyarul beszél, éneklő és táncoló gyermekeket. Detroitban is megállta a helyét, majd hosszú éveken át beszolgálja Windsort. Hűséggel pásztorolja Windsort 1938-tól 1951-ig és 1962 és 1963 években. Az élet kemény, megtépázza idegeit, de győzedelmeskedik a próbákon. Két diplomája mellé megszerzi a gyógyszerészi dip­lomát. Volt idő, amikor egy vagy két órát aludt s folyton dol­gozott. Feleségével, született Négyessy Icával hűségesen gondozták hí­veiket, anyósa békességes otthonra talált hajlékában s összes szere­­tetüket Katalin leányukra záporozták. Életút vége nagyon nehéz volt. Várta türelemmel, hogy Isten hazahívja megfáradt szolga-

Next

/
Oldalképek
Tartalom