Bethlen Naptár, 1977 (Ligonier)

Egyesült Államok - Az Amerikai Magyar Református Egyház

1977 235 lontay Sándor énekvezér. Tiszteletbeli gondnokaink: id. Takács Mihály és Szalontay Sándor. WARRENVILLE, CONN. — Beszolgáló lelkész: Daróczy Sándor Szórványaink között, területét illetőleg, ebben az alighanem a leg­nagyobb, de lélekszámot véve alapul, annál kisebb gyülekezetben a naptár záráshoz igazodó esztendőben 22 templomi szolgálat volt (július és augusz­tusban a hó második, az év többi részében a hónap második és negyedik vasárnapján d.e. 77 órai kezdettel.) Az istentiszteleteken 646-an vettek részt, átlag 29-en. Úri szent vacsorával éltek 6 alkalommal 156-an (79 férfi és 77 nő) átlag 26-an. A szentjegyeket Pálóczi Dezső, Szarka László és Nagy István ajándékozták. Egyháztanácsi gyűlés volt 4, nőegyleti 5. Az év folyamán anyák és apák napja mellett megemlékezés történt október 26-án arról, hogy az 1927-ben, tehát 48 évvel azelőtt alakult gyülekezet 1950 óta, immár 25 éve saját temp­lomában magasztalja a könyörgést meghallgató mennyei édes Atyát. Úgy az anyák és apák napi, mint az október 26-i megemlékezést igen sikerült ebéd követte. Nőegyletünk egyébként még két másik összejövetelt is rendezett, ka­rácsonykor pedig gondoskodott a gyermekek megajándékozásáról is. A templomon időről időre szükséges javítást a vele járó anyagokkal, kellékekkel a gyülekezet tagjai végzik, illetve ajándékozzák, a múlt év folyamán Pálóczi Dezső gondnok, Szarka László algondnok, Szlodoba Mi­hály pénztáros, Pálóczi Zoltán jegyző, Vági Márton, Merva Árpád, Fazekas Sándor egyháztanácsosok. Illesse őket, a templomot és az udvart egész éven át tisztán, rendben tartó testérekkel együtt, hálás köszönet. Az év folyamán keresztelés, esketés nem volt; temetés egy, özv. Ésik Zsigmondné, dr. Gáli Lajosné warwicki lakos édesanyja, aki 84 éves korá­ban hunyt el. Konfirmálás volt három: Szarka Ágnes, Szarka László algondnok és neje leánya; Misky Katalin, Misky Imre egyháztanácsos és neje leánya és Kiss Mária, Kiss Andor egyháztanácsos és neje leánya. Az Úr áldása legyen a hitükről vallást tett if jakkal. Az egyházi értesítő két hetenként történő sokszorosításáért címzéséért, postázásáért Vági Márton egyháztanácsosnak és családja tagjainak vagyunk hálásak. Az egyház bevétele $3129.11, kiadása $1212.07 volt, maradvány $1,- 917.04. Az egyháztanács tagjai: Pálóczi Dezső gondnok, Szarka László algond­nok, Szloboda Mihály pénztárnok, Pálóczi Zoltán jegyző, Bilics Imre, Enyedi Béla, Fazekas Sándor, Kiss Andor, Lőrincz Sándor, Merva Árpád, Misky Imre, Nagy István, Szabó Gusztáv, Tarkó Pál, Zoller Géza. A Nőegylet tisztviselői. Szarka Lászlóné elnök, Pálóczi Dezsőné alel­­nök, özv. Széles Endréné pénztáros, Merva Árpádné jegyző.

Next

/
Oldalképek
Tartalom