Bethlen Naptár, 1977 (Ligonier)
Európa
136 BETHLEN NAPTÁR kirakatablakot kitört, leült az üzlet lépcsőjére várván a rendőrség jövetelét. Boldogan hagyta magát elvezetni, gondolván, hogy fogházbüntetést kap és a fogházban jobbak lesznek a körülményei, mint az elmegyógyintézetben. Nem így történt. Most egy ideig zárt helyen tartják. Ugyancsak ő kísérelte meg, hogy visszamegy Magyarországra, de Harwich-nál elcsípték a rendőrök. Se jegye, se útlevele nem volt. Egy idős asszony, aki ugyancsak elmebeteg és aki 17 éve van a kórházban, és akinek senkije sincs, nem tudott szavakat találni, amikor meglátogattam és folyóiratokat vittem neki. Minden második szava az volt, hogy “Köszönöm a látogatást.” Olyanok ezek a szegény honfitársak, mint ahogy a költő mondja: “Egy szegény nő Isten látja, nincs a földön egy barátja. . A betegeknek nem az a fontos, hogy mit tartalmaz a kis csomag, hanem a szép magyar szó, a kedvesség, a mosoly és az egyház szerető gondoskodása. Egy idős magyarnak, aki nem elmegyógyintézeti ápolt, levágták a fél lábát és most tanul járni a műlábbal, amihez nagy türelem kell. Mikor meglátogattam, vigasztaló szavakkal fordultam hozzá és azt kérdeztem tőle, hogy mit küldjön az angliai Magyar Református Egyház? Azt felelte, hogy egy üveg vitriolt, mert az ő élete már fabatkát sem ér. Azt is mondta a kis öreg, hogy Isten azért mérte rá a szenvedést, mert fiatal korában nem élt istenes életet: “Rossz ember voltam én” mondta nekem. Vigasztalásom felszárította könnyeit. Beteg honfitársainknak a legnagyobb baja az, hogy nincs se rokonuk, se ismerősük (Ady) és az egyedüllét elkeseredést vált ki belőlük, ami megkeseríti még az étel ízét is. Az egyház presbitereinek szent kötelessége, hogy felkarolja és gvámolítsa a betegeket. Keresztyén testvéreim! Ne nézzünk át közömbösen bajbajutott magyar honfitársaink felett. Minden egészséges magyarnak cselekednie kell a második Nagy Parancsolat szerint: “Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.” Dr. E. E. Nagy presbiter
