Bethlen Naptár, 1976 (Ligonier)

Dél-Amerika

126 BETHLEN NAPTAR szoktunk tartani. Mindenkor van úrvacsoraosztás is, melyen az intézet lakói szinte kivétel nélkül részt szoktak venni. — Vasárnap délután. A Lapa-városrészben lévő, lakásomtól 40 km-re lévő, délutáni, “fő”-istentiszteletünkön szolgálok. Ma kü­lönösen sokan vannak a templomban is, mert két családban gyá­szeset történt, és a Pünkösdkor konfirmált ifjak csoportja isten­­tisztelet után a “lacikonyhá”-ban teát ad az egyház közönségének. — Templomi szolgálat után a szokatlan hidegre fordult időben jól esik a forró tea, meg a hozzá felszolgált sok finom sütemény, így elég soká maradunk együtt. Ese nyolc óra után érek haza, több, mint két órai utazás után. És ezzel befejeződött hétvégi egyházi szolgálatom, hogy hétfőn reggel, tehát másnap felváltsa, legalább is nappal a gyári munka... Istennek legyen hála, hogy mindeddig erőt adott mindegyik végzéséhez! Sao Paulo, Brazília, 1975-ben. Mohai Szabó Béla ☆ ☆ BRAZÍLIA Magyar Evangélikus Gyülekezet A Harangszó imára szólít bennünket. Az Imádság első gon­dolata pedig a Hálaadás szava a fenséges Úristennek. De sok imádság és Isten által megszentelt áldozatkészség, fogadalom és alkotó erő van egy-egy harang mögött. Hosszú és küzdelmes az út egy kicsiny gyülekezet életében, amíg a harang végre eljut az őt megillető helyre a toronyba. És szomorú, viszontagságos idő­ket jelent, mikor a harang lekerül a csillag, vagy kereszt alatti helyéről és vándorolni kényszerül. Édesanyám Harangnak nevezte a kedvenc Imakönyvét: Dr. Ravasz László püspök mély szántású írását, melynek címe: “Haza­felé.” A nagy Világviharban, mint annyi más magyar testvérünk, Édesanyám is és részben mi is, kezünkbe vettük a vándorbotot. És

Next

/
Oldalképek
Tartalom